2018. szeptember 5., 11:55

Megromlott szövetségét próbálja megújítani Németország és Törökország

A Századvég Alapítvány vezető kutatója szerint Heiko Maas német külügyminiszter Törökországi látogatásakor a két állam megromlott szövetségét próbálja majd megújítani.

maas-heiko-kulugyminiszter.jpg
Pócza István az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, a két ország kapcsolatát több probléma is terheli, amit így Recep Tayyip Erdogan török elnök szeptemberre tervezett németországi látogatása előtt rendezhetnek.

Elmondta: a két állam kapcsolata az elmúlt két évben megromlott, vitás pont a Törökországban bebörtönzött németek ügye. Emellett konfliktus szült Erdogan egy 2017-es nyilatkozata, amelyben a párhuzamot vont a náci Németország és a mostani német viszonyok között, mindezt azért mert nem engedték, hogy a török államfő az alkotmánymódosítás ügyében Németországban is kampányoljon.

A két ország közeledésének nemcsak politikai, hanem gazdasági okai is vannak, Törökország rossz gazdasági helyzetben van, és ez Németországot is érinti, mivel több mint hétezer német cég van a balkáni országban - fűzte hozzá Pócza István.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.