Megmérgezhették egy afganisztáni leányiskola diákjait
TALIKÁN. Mérgezés gyanúja merült fel egy afganisztáni leányiskolában, miután 74 diák beteg lett és kórházba kellett szállítani - közölték helyi tisztségviselők. Az országban már többször is mérgeztek meg fiatal lányokat olyanok, akik ellenzik a nők oktatását.
Noha Afganisztánban a mérgezések gyanújáról időnként kiderül, hogy vaklárma volt, több esetben bebizonyosodott, hogy megmérgeztek diáklányokat olyan elkövetők, akik ellenzik a nők oktatását.
A mostani eset az északi Tahár tartomány fővárosában, Talikánban történt. A tartományi kormányzó szóvivője máris "a kormány és az ország ellenségeit", a lányok iskolába járását ellenzőket hibáztatta a tömeges megbetegedésért.
A diáklányok többségét vasárnap estére már ki lehetett engedni a kórházból, de többen még válságos állapotban voltak. A tőlük levett vérmintákat elküldték elemzésre az egészségügyi minisztériumba - közölte a kórházigazgató.
Három nappal korábban Talikán város egy másik iskolájában is megbetegedett 10-15 diáklány. A diáklányok elmondták, hogy mielőtt betegek lettek, furcsa szagot éreztek.
Tavaly május és június között négy mérgezés is történt egy tahári leányiskolában, ami miatt meg kellett erősíteni a biztonsági intézkedéseket az oktatási intézményekben.
Az Afganisztánban 2001-ig hatalmon lévő tálibok tiltották a lányok és nők oktatását, a fanatikus muzulmánok elűzése óta azonban ismét tanulhatnak a leányok, és ez Kabulban érvényesül a leginkább. Félő azonban, hogy a nemzetközi erők 2014. végi kivonulása után ismét csorbulnak a nők jogai az országban.

Forrás
MTI