2011. március 19., 11:23

Megkezdődött Bengázi ostroma

BENGÁZI. A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők szombaton tüzérségi tűz alá vették a kelet-líbiai Bengázi városának központját - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. Szemtanúk közlése szerint a kormányerők több irányból nyomulnak előre a felkelők fellegváraként ismert város lakónegyedei felé.

A kormány tagadta, hogy támadást indított volna Bengázi ellen. Músza Ibrahim szóvivő azt állította, hogy a kormányerők nem folytatnak harci cselekményeket a felkelők kezén lévő városban, sem körülötte, betartják a tűzszünetet, és várják a nemzetközi megfigyelők érkezését.  Az al-Dzsazíra és szemtanúk jelentései szerint viszont a kormányerők több irányból nyomulnak előre a felkelők fellegváraként ismert város lakónegyedei felé.

Bengázi fölött katonai repülőgépek köröznek, amelyek légicsapásokat mérnek a városra. A felkelők egy repülőgépet lelőttek, amely lezuhant, és a földön, lakott területen felrobbant. Az AFP szerint egy MiG-23-as típusú repülőgépről van szó, a pilótának sikerült katapultálnia. A felkelők katonai szóvivője közölte, a kormányerők nyugat felől behatoltak Bengáziba. "Hol vannak a nyugati hatalmak? Azt mondták, órákon belül csapást tudnak mérni" - mondta Hálid al-Szajeh a brit hírügynökségnek.

 

A Jana hivatalos líbiai hírügynökség védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy "az al-Kaida terrorista bandái" támadták meg a líbiai hadsereg Bengázitól nyugatra tartózkodó erőit, megszegve a kormány által pénteken meghirdetett tűzszünetet. A jelentés szerint a "terrorista bandák" helikoptereket és egy harci repülőgépet vetettek be, amelyek bombázzák a hadsereg egységeit, "súlyosan megsértve a Biztonsági Tanács által Líbia légterében elrendelt repülési tilalmat". Ez a támadás visszacsapásra kényszerítette a kormányerőket - állította az idézett forrás, felszólítva egyben Bengázi lakóit, hogy működjenek együtt a hadsereggel a "terrorista bandák" elleni harcban.

Szombatra virradóra éjjel Bengáziban ismétlődő robbanásokat lehetett hallani, amelyekről nem volt megállapítható, hogy a kormányerők tüzérsége és légiereje vagy a felkelők légvédelmi ágyúi okozták-e.
Emberek százai menekülnek az egyiptomi határ közelében fekvő Tobruk felé. Halálos áldozatokról, sebesültekről nem szólnak a jelentések.

Moammer Kadhafi líbiai vezető csapatai megsértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki határozatában szereplő tűzszünetet - közölte Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet.  Megfigyelők szerint küszöbön áll a katonai beavatkozás Líbiában. Ha Kadhafi csapatai nem tartják be a BT-határozatot, akkor a nemzetközi közösség miden szükséges eszközt bevethet a polgári lakosság megvédésére. Ez a kitétel megnyitja az utat az esetleges légicsapások előtt.  Gerard Araud francia ENSZ-nagykövet a BBC-nek nyilatkozva azt közölte, hogy a szombati párizsi csúcsértekezlet után órákon belül megkezdődhet a líbiai katonai beavatkozás.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.