2017. szeptember 14., 13:29

Megkezdődött az orosz-fehérororosz Zapad-2017 hadgyakorlat

MOSZKVA. Megkezdődött az orosz-fehérorosz Zapad-2017 elnevezésű hadászati hadgyakorlat - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.
201709141306440.ZAPAD17.jpg

A tárca tájékoztatása szerint a hét napig tartó, védelmi és terrorelhárító jellegűnek mondott hadgyakorlaton mintegy 12 700 katona és 680 harcjármű, 70 repülőgép és 10 hajó vesz részt, Fehéroroszországban és Oroszország három régiójában, a Kalinyingrádi, a Leningrádi és Pszkovi megyében. Moszkva mintegy 5,5 ezer, Minszk pedig mintegy 7,2 ezer katonát mozgósított.

NATO-országok szakpolitikusai szerint azonban Oroszország az általa közölt adatoknál jóval nagyobb haderőt, több mint 100 ezer katonát vezényel a hadgyakorlatra.   

A manőverekről múlt héten Bakuban egyeztetett Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök és Petr Pavel, a NATO katonai bizottságának elnöke. Geraszimov hangsúlyozta a manőverek előre tervezett és védelmi jellegét, valamint azt, hogy azok nem irányulnak harmadik ország ellen.   

Az orosz tábornok szerint a Zapad-2017 senki ellen sem irányul, annak célja az orosz-fehérorosz Szövetségi Állam biztonságának szavatolása.

Oroszország és Fehéroroszország kétéves rendszerességgel rendez hasonló hadgyakorlatot. A Zapad-2017-re való felkészülés márciusban kezdődött meg egy moszkvai, majd egy minszki és egy szentpétervári törzsvezetési gyakorlattal.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.