Megkezdődött az elnökválasztás Nigériában
Nigériában szombaton megkezdődött az elnökválasztás első fordulója. Afrika legnépesebb országában az első fordulóban 72,8 millió szavazásra jogosultat várnak a mintegy 120 ezer szavazóhelyiségbe.

A voksolást eredetileg február 16-ra tűzték ki, de logisztikai és biztonsági aggodalmak miatt néhány órával a szavazóhelyiségek kinyitása előtt elhalasztották.
Afrika legfejlettebb gazdaságának és első számú kőolajexportőrének államfői tisztjéért rekordszámú - 73 jelölt - indul.
A két legesélyesebbnek az újraválasztásáért induló Muhammadu Buhari elnök, a Progresszív Kongresszus (APC) párt jelöltje, valamint legfőbb ellenlábasa, az ellenzéki Demokratikus Néppárt (PDP) színeiben induló Attiku Abubakar számít.
A szombati voksoláson választják meg a képviselőház 360 és a szenátus 109 tagját is.
Ahhoz, hogy már az első fordulóban megválasszák az elnököt, a győztesnek legalább a szavazatok 25 százalékát meg kell kapnia a 36 állam és a szövetségi főváros, Abuja kétharmadában, ellenkező esetben egy hét múlva második fordulót tartanak.
Az eredmények közzétételére hivatalos időpontot nem jelöltek meg, de általában két nap alatt számolják össze a szavazatokat. A Független Választási Bizottság (INEC) elnöke szerint ezúttal minden készen áll. Mahmood Yakubu a múlt heti halasztást az infrastruktúra hiányával, az áramszolgáltatás akadozásával és a rossz időjárással indokolta.
Mohammad Adamu rendőr-főfelügyelő szerint garantálják "a maximális biztonságot a szavazás előtt, közben és után a választók, a megfigyelők és az INEC személyzete, továbbá a választási anyagok" számára.
Ennek ellenére az észak-nigériai Maiduguriban helyi lakosok elmondták, hogy szombat reggel, néhány órával a szavazóhelyiségek nyitása előtt sorozatos robbanásokat hallottak. A detonációk oka egyelőre nem ismert. A Boko Haram terrorszervezet számos támadást hajtott végre korábban a város ellen.
2015-től eltérően, amikor Goodluck Jonathan és Muhammad Buhari jelöltsége miatt keresztények és moszlimok között oszlott meg az ország, most mindkét jelölt muzulmán, és inkább programjuk, mintsem vallási vagy etnikai hovatartozásuk szerint különböznek.
A biztonsági helyzet is aggodalomra ad okot: az ország északi részében a Boko Haram dzsihadista csoport hajt végre támadásokat, az ország középső részén pedig már több ezren meghaltak az állattenyésztők és a növénytermesztők között a föld birtoklásáért vívott összecsapásokban.