Megjelent a bíróságon Rezešová volt élettársa
BUDAPEST. Eva Rezešová volt élettársa is megjelent a bíróságon a négy ember halálával járó baleset mai tárgyalásán. A férfi fontos vallomást tehet, korábban már nyilatkozott arról, hogy Rezešová, ha ivott, kiszámíthatatlanul viselkedett.
Szokás szerint fehérbe öltözve, garbóban, felcopfozott hajában masnival érkezett Eva Rezešová büntetügyének keddi tárgyalására. Ezúttal is megjelent édesanyja és egyik rokona, de továbbra sem járul hozzá egyikük sem, hogy felvétel készüljön róluk. Megjelent ugyanakkor Rezešová volt élettársa, Erik Fischer, aki sokat mesélhet a fiatal nő viselkedéséről alkoholos befolyásoltság alatt - számolt be a hvg.hu.
A bíró megszakította a műszaki szakértők meghallgatását, hogy Rezešová korábbi élettársa tanúskodhasson. A bíró frappánsan oldotta meg a dolgot: elkérte a vádlott tolmácsát, hogy a folyosón várakozó Fischerrel meg tudja beszélni, mikor következik. A fekete napszemüveget viselő férfire a szünetben rázúdultak a szlovák újságírók, akiket láthatóan felvillanyozott Rezešová korábbi szerelmének feltűnése.
Az perben az egyik fő kérdés, hogy mennyi idő telt el a Fiat sofőrjének kormánymozdulata (hogy az előzés miatt betér a belső sávba) és az ütközés közt, ugyanis a védelem szakértője korábban arra hivatkozott, hogy 1,5 másodperc alatt, egy gyors, “sportos” manővérrel tért be a BMW elé. A kirendelt szakértő kitart amellett, hogy nem ilyen gyorsan, hanem a korábban is figyelembe vett 2 - 2,2 másodperc alatt történt a kitérés. A másik szakértő egy szintén elfogadott, de más szoftver segítségével is kiszámolta a pályamódosítás idejét, de ezt olyan bonyolultan adta elő, hogy még a bíró sem igen értette, bár kitartóan kérdezgette. A barokkos műszaki okfejtés végén ő arra maradt a 2-2,2 alatt történő sávváltási időnél.

Forrás
hvg.hu