2018. szeptember 21., 10:50

Meghalt Tran Dai Quang vietnami elnök

Hatvanegy éves korában meghalt pénteken Tran Dai Quang vietnámi elnök - közölte a vietnami állami televízió.

Tran Dai Quang
Fotó: TASR

A híradásban elhangzott, hogy az államfő a hanoi katonai kórházban halt meg súlyos betegség következtében, vietnami és külföldi orvosok erőfeszítései ellenére.

A VNA helyi hírügynökség azt írta, hogy az elnök már több hónapja beteg volt. A fáradtság látható jeleitől, valamint a jelentős fogyástól függetlenül is ellátta teendőit. Betegségének természetét nem hozták nyilvánosságra.

Tran Dai Quangot 2016 áprilisában nevezték ki államfővé. Azt megelőzően a közrendvédelmi tárca élén állt, amelynek széles jogköre kiterjed a Vietnami Kommunista Pártot (VKP) veszélyeztető információk gyűjtésére, illetve a fenyegetések meghiúsítására is.

Tran Dai Quang a fővárostól, Hanoitól 115 kilométerre fekvő kis mezőgazdasági közösségben született. A párt soraiban emelkedett a rendőrtábornoki, majd a VKP politikai bizottság tagjának tisztségéig.

Az elnök tisztsége jelképes Vietnamban, a legfontosabb döntéshozó szerv a politikai bizottság, az ország első számú vezetőjének pedig gyakorlatilag Nguyen Phu Trong miniszterelnök, a VKP főtitkára tekinthető.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.