Megfordult a trend - Egyre nagyobbak a mobilkészülékek
WASHINGTON. Érdekes irányt vettek a telefonok. Míg korábban a vékonyság volt a menő, később az érintőképernyőért kezdtek lelkesedni a felhasználók. A legújabb trend a hatalmas méretű kijelző, ám lassan ott tartunk, hogy a telefon szó nem lesz ráhúzható ezekre a készülékekre.
Kitalálták a phablet kategóriát, amibe a táblagépnek még nem nevezhető, telefonnak viszont már nagynak számító készülékek kerülnek. Ide érkeztek most meg a Samsung legújabb készülékei, a Galaxy Mega 5.8 és 6.3.
A Samsung Galaxy Mega 6.3 nevéhez hűen egy 6,3″-es 720p felbontású kijelzőt tartalmaz. A beépített 1,5 GB RAM mellé egy kétmagos, 1,7 GHz-en működő processzor került, ők ketten felelnek az Android 4.2 Jelly Bean működéséért. A Google rendszere nem maradt érintetlen, az S4-ben már látott osztott képernyős mód, illetve az Air-View nevű közelségérzékelő funkciót is megkapta a Mega 6.3. A hátoldali 8 megapixeles kamera társa egy 1,9 megapixeles egység, utóbbi az előlapon kapott helyet. Az NFC mellett infra vevő is megtalálható a telefonban, ezzel a készülékeinket is vezérelhetjük. Bár a Mega 6.3 nem épp a kis méreteivel fog ismertséget szerezni, a vékonysága így is dicséretre méltó, hiszen ekkora kijelző mellett csak 8 mm-nyire rugaszkodik el a talajtól. A 199 grammos készülék akkumulátora 3200 mAh.
A kisebbik testvér, a Mega 5.8 sem veszik el a zsebünkben, de a mérete már sokkal kezelhetőbb. Az 5,8″-es qHD felbontású megjelenítővel szerelt telefon egy kétmagos 1,7 GHz-es processzort, 1 GB RAM-os és NFC vevőt is magában rejt. Akárcsak a Mega 6.3, ez is rendelkezik infra vevővel, így eltűnhet az asztalunkról a távirányító hadsereg. A 182 grammot nyomó LTE képes készülék akkumulátora 2600 mAh.
A május folyamán piacra kerülő készülékek áráról egyelőre nincs információ -- tájékoztat a WiKiTech.hu.

Forrás
WiKiTech.hu