2016. július 1., 19:27

Megérkeztek az első áttelepített migránsok Horvátországba

ZÁGRÁB. Megérkeztek Horvátországba pénteken az első menekültek Olaszországból az uniós áttelepítési program keretében - közölte a horvát közszolgálati televízió. Egy friss felmérésből pedig kiderült, hogy tavaly csaknem 70 ezer, 156 különböző nemzetiségű migráns tért vissza önként hazájába.
201607011558480.cr2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A mindössze négy menekült eritreai állampolgár, aki még Olaszországban nyújtotta be menekültkérelmét, elbírálásuk viszont Horvátországban folytatódik. A hatóságok egy hónapig a zágrábi menekültközpontban helyezték el őket, majd ezután lakást utal ki számukra az állam, és két évig szociális juttatásban is részesülnek. Ez idő alatt meg kell tanulniuk horvátul, hogy munkát vállalhassanak.   

A menekültek megérkezésénél Vlaho Orepic ügyvezető belügyminiszter is ott volt. A csoportot muszlim szokás szerint "Salam aleikummal" köszöntötte a tárcavezető. Orepic a sajtónak úgy nyilatkozott: Horvátország három éve vált az Európai Unió teljes jogú tagjává, ma pedig alkalma van segíteni másokon. Nem csak humanitárius cselekedetről van szó, hanem az EU-tagsággal vállalt kötelezettségről is - hangsúlyozta. "Horvátország megmutatta, hogy komoly ország, és betartja ígéreteit" - szögezte le a tárcavezető.   

Az egyik migráns, a 27 éves Abdul Rahmani újságíróknak azt mondta: örül, hogy Horvátországban jött, és nem számított ilyen szeretetteljes fogadtatásra. "Remélem, hogy sofőrként el tudok majd helyezkedni, és nyugdíjas koromig itt élhetek" - tette hozzá.   

Az országba július 8-án újabb menekültek érkeznek Olaszországból, Görögországból és Törökországból. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor nincs nagy érdeklődés a menekültek körében a Horvátországba történő letelepedés iránt.   

Az Európai Unió tavaly először 40 ezer menekült önkéntes befogadásáról, majd 120 ezer további menekült tagállamok közötti kötelező elosztásáról hozott döntést. Az EU és Törökország között idén májusban létrejött újabb megállapodás értelmében a tagországok - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - Törökországtól átvesznek ugyanannyi szíriai menekültet, mint amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak oda.   

Horvátország a fenti programok alapján csaknem 1600 menekült befogadását vállalta két éven belül: 1064-et a kötelező áttelepítési kvóta és 500-at az EU-Törökország megállapodás alapján.   

Az elmúlt egy évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába az ellenőrizetlen migránsáradattal. Márciusban azonban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni. Horvátországban tavaly szeptember óta közel 700 ezer illegális bevándorlót vettek nyilvántartásba, akiknek csak egy töredéke, kevesebb mint 200 ember kért menedékjogot Zágrábtól.

Tavaly 70 ezer migráns tért vissza önként hazájába

Tavaly csaknem 70 ezer, 156 különböző nemzetiségű migráns tért vissza önként hazájába - közölte pénteken a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).

Az IOM - amely önkéntes hazatelepülést segítő programot koordinál - rámutatott arra, hogy ez a szám 60 százalékkal nagyobb az előző évinél, amikor is világszerte 43 800-an döntöttek hasonlóan. A genfi székhelyű nemzetközi szervezet hozzátette, hogy az utóbbi 15 évben nem volt példa arra, hogy önszántukból olyan sokan indultak volna vissza hazájukba, mint 2015-ben. Az IOM szerint a tavaly hazatelepülők több mint fele nő volt és gyerek.   

A közleményből kiderül az is, hogy a programban részt vevők 97 országból, nagyjából 80 százalékban Európából - elsősorban Németországból, Ausztriából, Belgiumból, Görögországból és Hollandiából - települtek haza. Az érintettek csaknem fele Németországból ment vissza szülőföldjére.   

A Nemzetközi Migrációs Szervezet hozzátette, hogy tavaly nőtt a más régiókból, így a Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából hazatérők száma is. A legtöbb önként hazatelepülő Albánia, Koszovó, Szerbia, Etiópia, Irak, Macedónia, Ukrajna, Oroszország, Pakisztán és Bosznia-Hercegovina szülötte.

201607011558480.cr2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás