2017. január 9., 15:51

Megdőlt a hidegrekord Lengyelországban

VARSÓ. Ennyire hideg még sosem volt Lengyelországban, ahol hétfőre virradóra -43 fokot mértek. A hétvégén újabb 12 emberéletet követelt a lengyelországi fagyos időjárás, s az utóbbi napokban a hideg ellen védekezve lakástüzekben is többen meghaltak. Dermesztő hideg teszi próbára Csehországot és Magyarországot is, sőt még az Égei-tenger vidékét is.
201701091040200.70552.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

Amint az illetékes lengyel hatóságok közölték, szombat reggeltől vasárnapig 2, hétfő hajnalig pedig újabb 10 ember szenvedett fagyhalált. November 1-jétől már összesen 65 személy halt meg a hideg miatt.   

Vasárnapra és hétfőre virradó éjjel Lengyelországban több helyen is mínusz 20 foknál is alacsonyabb volt a hőmérséklet, a szlovák határhoz közeli, kis-lengyelországi vajdaságbeli hegyi Jablonka községben pedig mínusz 37 fokra zuhant a hőmérséklet.   

A hatóságok a média közvetítésével szüntelenül arra kérik a lakosokat, hogy riasszák a rendőrséget, ha rászoruló hajléktalanról, illetve veszélyeztetett idős, beteg, magányos emberekről van tudomásuk. Varsóban a rendőrség a katolikus Caritas segélyszervezet munkatársaival és önkéntes orvosokkal együtt folyamatosan ellenőrzi a terepet, meleg ételt, ruhát visz a melegedőkbe vonulni nem hajlandó hajléktalanoknak is.   

Múlt csütörtöktől - amikor Lengyelországban is beálltak a rendkívüli fagyok - a tűzoltóságot másfél ezer alkalommal riasztották lakástüzek miatt, melyekben 12-en veszítették életüket, és 50-en megsérültek.   

Varsóban, Krakkóban, a közép-lengyelországi Kielcében, valamint a sziléziai vajdaság nagy részében a fagyok és a szélcsend miatt a szálló por koncentrációja többszörösen meghaladta a riasztási küszöbértéket, ezért szmogriadót rendeltek el. A gépkocsivezetőket arra kérték, hogy inkább a közösségi közlekedést használják, amely több településen hétfőn ingyenes.

Marad az extrém hideg Magyarországon is

Felhős lesz az ég, hószállingózás, gyenge havazás előfordulhat. Az északi szél megerősödik, viharos széllökések is lehetnek. Hétfőn napközben a hőmérséklet legfeljebb fagypontig emelkedhet, éjszaka pedig akár mínusz 22 Celsius-fok is lehet.

Több magyarországi járásban másodfokú a riasztás: az érintett területeken a következő órákban is készülni kell arra, hogy a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint szintén a hófúvás veszélye miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a viharos szél veszélye miatt is Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyére.

Már hatan meghaltak a hideg időjárás következtében Csehországban

Már hat emberéletet követelt a rendkívül hideg időjárás Csehországban, négyen Prágában, ketten pedig Morvaországban haltak meg - közölte hétfőn a cseh rendőrség. A közlemény szerint az áldozatok hajléktalanok, akik a rendkívül hideg éjszakákat a szabad ég alatt töltötték és megfagytak.   

Csehországban péntek óta tart a rendkívüli hideg, fagyos időjárás, és a meteorológiai állomások mintegy tíz százaléka mért szombaton és vasárnap éjjel hidegrekordokat. A legnagyobb fagyot - mínusz 34,6 Celsius fok - Nyugat-Csehországban a Sumava-hegységben mérték szombatról vasárnapra.   

Szokatlan, mínusz 30 Celsius fokot meghaladó fagyot több mint húsz helyen mértek, és Morvaországban is számos helyen mínusz 25 Celsius fok alá süllyedt az éjszakai hőmérséklet. Cseh meteorológusok szerint a nagyon hideg időjárás - mínusz 15-20 Celsius fok alatti éjszakai fagyokkal - még mintegy két hétig tart.   

A hideghullám és a kiadós havazás országszerte több régióban közlekedési gondokat okozott. Észak- és Dél-Csehországban számos másod- és harmadosztályú utat le kellett zárni, mert járhatatlanok. Problémák vannak Nyugat-Csehországban is a cseh-német határszakaszon.   

Az autópályák és a nemzetközi utak járhatóak, de fokozott óvatosságra van szükség, mert az útfelületek síkosak, több helyen havasak.

Harmadik napja bénítja meg a hó Isztambul közlekedését

Harmadik napja bénítja meg a havazás Isztambult, ahol több száz járatot kellett törölni a szokatlan időjárás miatt, de a szomszédos Görögországban is ítéletidő tombol.

A Turkish Airlines török légitársaság a hétvégi, több mint hatszáz járatkiesése után hétfőn további 277 járatot kényszerült törölni, amelyek a Boszporusz partján fekvő nagyváros Sabiha Gökcen és Atatürk nemzetközi repülőtereiről szálltak volna fel - közölte az Anadolu állami hírügynökség.

A szokatlan időjárás több mint 15 ezer utasnak okozott kényelmetlenséget: voltak, akik nem érték el úti céljukat, és végül Isztambulhoz közeli városokban kellett megszállniuk, míg mások még mindig a hó fogságában raboskodnak a legnagyobb török városban - értesített egy közösségi oldalon Bilal Eksi, a légitársaság vezetője.   

Eksi elmondta, hogy a vasárnapi 171-hez képest hétfőn 292 repülőgépet terveznek indítani az Atatürk repülőtérről, de ez még mindig távol van a napi 1500 járatos átlagforgalomtól.   

Az általában nyüzsgő Boszporusz is kihalt volt hétfőn, mert a parti őrség a rossz látási viszonyok miatt leállította a szoroson áthaladó forgalmat. Hasonlóan tett az ázsiai és az európai partot összekötő kompokat működtető önkormányzati vállalat is. Isztambulban egyúttal számos oktatási intézményben tanítási szünetet rendeltek el. Eközben az önkormányzat 7 ezer dolgozója és 1300 járműve dolgozik az utak eltakarításán.   

A szomszédos Görögországban is ítéletidő tombol: hétfőre virradóra több térségben esett, és a hó számos falvat, esetenként szigeteket vágott el a külvilágtól. Több helyen áramkimaradás volt, néhol pedig a csapvizet és a fűtést is nélkülözniük kellett a lakosoknak, mert befagytak a vezetékek - jelentette az Athina 984 rádióadó.   

Évia szigetén a part menti településeket néhol 3 méter magas hó borította. A zord időjárás a déli Krétát sem kímélte: éjszaka mínusz 15 fokot mutatott a hőmérő.

Hihetetlen, de valahol nyár van

A Kanári-szigeteken és Andalúziában pedig a hőmérséklet eléri a 20 Celsius-fokot. Sok turista – persze aki teheti – ezért most ott nyaral.

A Kanári-szigeteken most is rengetegen vannak a strandon. Megteltek a szállodák és kávézók teraszai is a mediterrán térségekben.

201701091040200.70552.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás