Megalakult Angela Merkel negyedik kormánya

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Horst Seehofer vezette bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és az Olaf Scholz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új kormánya a tavalyi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 171. napon alakult meg.
A második világháború utáni 24. szövetségi kormánynak 15 minisztere van, köztük két eddigi tartományi kormányfő. Horst Seehofer a bajor miniszterelnöki tisztség után szövetségi belügyminiszterként, Olaf Scholz a tartományi rangú Hamburg polgármesteri tisztsége után pénzügyminiszterként és alkancellárként folytatja pályafutását. A 16 tagú kabinetben 7 nő dolgozik, a nők aránya így minden korábbinál magasabb, 43,75 százalékos.
Az első kormányülést szerdán késő délután tartják meg, és rövidesen többnapos ülést tartanak, amelyen kidolgozzák az első néhány hónapra szóló munkatervet. A kancellár első hivatalos külföldi útja várhatóan Párizsba vezet, Emmanuel Macron francia elnökhöz, még a március 22-én kezdődő uniós csúcs előtt.
A CDU-t 2000 óta vezető Angela Merkel 2005 óta tölti be a kancellári tisztséget. A CDU/CSU pártszövetség az első és a harmadik ciklusában is az SPD-vel kormányzott, a 2009-2013-as ciklusban pedig a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP).
A 63 éves politikust szerdán 364 szavazattal választották meg kancellárnak a 709 tagú Bundestagban. A kormányfői munka folytatásához legalább 355 szavazatra volt szüksége. A három kormánypártnak 399 képviselője van, ami azt jelenti, hogy akár 35-en is lehettek a kormányoldalon, akik nem voksoltak Angela Merkelre a titkos szavazáson.
Német államfő: támadás alatt áll a liberális demokrácia
Frank-Walter Steinmeier államfő a miniszterek beiktatási ünnepségén mondott beszédében rámutatott, hogy a Bundestag-választáson mindhárom kormánypárt veszített támogatottságából. Szerinte az elveszített bizalmat csak úgy tudják visszanyerni, ha változtatnak a kormányzás módján, ha odafigyelnek a mindennapi konfliktusokra, amelyek a társadalmi igazságosság, "a menekültpolitika és a migráció, az integráció és a szülőföld" kérdései körül bontakoztak ki, és hozzájárulnak ahhoz, hogy kibontakozzon az őszinte, nyílt vita ezekről az ügyekről.
Kiemelte: az új kormány olyan korszakban kezdi el a munkát, amelyben kívülről és belülről is támadások érik a Nyugat liberális demokráciáit. A liberális demokrácia "autoriter ellenmodelljei" erősödő magabiztossággal jelennek meg. A világpolitikában terjed a mindenki mindenki ellen elve, most éppen a kereskedelempolitikában, Európa egyes részein pedig bezárkózással, nacionalizmussal és a kompromisszumokon alapuló politizálás elutasításával nyernek választásokat - tette hozzá.
"Ez az út nem a mi utunk", mert Németország demokratikus, a világra nyitott, békés és gazdaságilag sikeres ország, "és az is akar maradni" - mondta a szövetségi elnök. Hozzátette: "sokan remélik, hogy mi Németországban megmutatjuk, hogy a liberális demokráciák cselekvőképesek és van jövőjük".
Donald Tusk gratulált Angela Merkel német kancellárnak újbóli kinevezéséhez
Az Európai Tanács elnöke Angela Merkel negyedik kancellári kinevezéséhez gratuláló levelében örömét fejezte ki az új német kormány egyértelmű európai elkötelezettsége felett.
Tusk, aki hivatalos látogatáson a finn fővárosban, Helsinkiben tartózkodik, a levélben leszögezte: bízik abban, hogy a pozíciójában megerősített kancellár továbbra is építő módon járul hozzá az Európai Unió előtt álló jelentős kihívások megoldásáért folytatott közös európai vitákhoz.
Szerdán a miniszterek szövetségi parlamenti (Bundestag-) eskütételével véget ért a második világháború utáni német történelem leghosszabb kormányalakítási folyamata, és megalakult Angela Merkel Kereszténydemokrata Unióból (CDU), Keresztényszociális Unióból (CSU) és a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) álló negyedik kormánya. A CDU-t 2000 óta vezető Angela Merkel 2005 óta tölti be a kancellári tisztséget. A CDU/CSU pártszövetség az első és a harmadik ciklusában is az SPD-vel kormányzott, a 2009-2013-as ciklusban pedig a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP).
