Megakampányt indítottak Zimbabwéban a kolera ellen
Kolera elleni, nagyszabású oltási kampányt indított Zimbabwéban az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Összesen mintegy 1,4 millió embert terveznek beoltani a bakteriális fertőzés ellen. Szeptember óta 49 ember életét vesztette, és több mint kilencezer feltételezett megbetegedést jelentettek a fővárosban, Hararéban.
A WHO szerint az oltási kampányt két hullámban folytatják le. Első alkalommal a megbetegedések által legsúlyosabban érintett hararei kerületekben és a harminc kilométerre fekvő Chitungwiza elővárosban oltanak be embereket, majd a hosszú távú immunitás biztosítása érdekében minden városrészre kiterjesztik az oltásokat.
A WHO emellett a zimbabwei kormánnyal is együttműködik, hogy egyebek mellett ivóvízzel és antibiotikumokkal ellássa a kolerás megbetegedések által érintett térségeket.
A zimbabwei egészségügyi minisztérium szeptember elején hirdetett egészségügyi vészhelyzetet a fővárosban. A betegség azt követően ütötte fel a fejét a dél-afrikai országban, hogy Harare külvárosában több szennyvízelvezető megrongálódott, és a lakosok által használt kutak vize szennyezetté vált – közölte akkor Obadiah Moyo egészségügyi miniszter.
Harare egyes külvárosi negyedeiben régóta visszatérő probléma az ivóvízellátás. Itt a lakosok közösségi, fúrt kutakból mert vizet használnak. A csatornahálózat összeomlott, helyenként a szennyvíz az utcákon szabadon folyik.