Mától tilos az arcot eltakarni Franciaországban
Az új szabály megsértése 150 euró pénzbírsággal és egy féléves tanfolyammal jár, amelyen a nők „elsajátítják a francia állampolgársággal kapcsolatos ismereteket“. Az a férfi, aki burka vagy nikáb viselésére kényszeríti feleségét akár börtönbüntetést is kaphat, sőt 30 000 euróig terjedő pénzbírsággal sújtható.
A jogszabály szerint nyilvános helyeken, tehát hivatalokban, utcán, iskolában, szórakozóhelyen, boltban tilos az arcot is elfedő ruházatot viselni. Európában Franciaországban él a legtöbb moszlim, becslések szerint számuk eléri az 5 milliót.Franciaország a második európai ország Belgium után, ahol betiltják az arcot is takaró hagyományos muszlim öltözetet.
A háborgó muszlim kisebbség szerint a tilalom megbélyegzi közösségüket. A burkát vagy a nikábot hatósági becslések szerint ugyanis mindössze kétezer nő viseli Franciaországban. A törvényt ugyan tavaly fogadta el a törvényhozás, hatálybalépését azonban fél évvel elhalasztották. A párizsi kormány akkor úgy fogalmazott, a burkát viselő nők a hat hónapos "pedagógia" nyomán remélhetőleg már a törvény életbe lépése előtt, önként leveszik magukról a szóban forgó ruhadarabot.