2012. december 5., 17:31

Martonyi: a közép-európai szellemiség a jövőben is fontos lesz

BÉCS. A jövőben is szükség lesz közép-európai politikai együttműködésre és a közép-európai szellem fenntartására - hangsúlyozta Martonyi János szerdán Bécsben.
Az 1989-ben létrejött Közép-európai Kezdeményezés (KEK) és a Visegrádi Négyek csoportja az Európai Unió kibővülésével sem vesztett jelentőségéből, sőt erősödött a szerepük. Mindkét szervezet nyitott új tagok és együttműködések előtt - mondta a külügyminiszter az osztrák Diplomáciai Akadémián tartott előadásában mintegy száz meghívott vendég előtt.

Martonyi János kitért arra, hogy jövőre Magyarország veszi át a KEK és a Visegrádi Négyek elnökségét, és arra fog törekedni, hogy a két szervezet közötti együttműködést szorgalmazza. Ausztriával, a KEK következő elnökével szintén keresni fogja az együttműködést ebben a kérdésben.

Az európai integrációról szólva kijelentette, "több Európára" szükség van a kormány álláspontja szerint és a többsebességes integráció is realitás, azt azonban meg kell akadályozni, hogy "egynél több Európa" alakuljon ki. Nem szabad "végleges falnak" létrejönnie Európán belül - hangsúlyozta.

Mint kifejtette, a "több Európa" az integráció mélyítését jelenti, így azt is, hogy az európai intézményekre az eddiginél több hatáskört ruházhatnak át a tagállamok. Bizonyos alapelveket, így a nemzeti identitás tiszteletben tartását, a szubszidiaritás elvét és a tagállamok egyenlőségét azonban meg kell őrizni. Óvott attól, hogy "több európai integráció", "több EU" jöjjön létre. Nem "falakra" van szükség, hanem "közlekedési lámpákra" - fogalmazott -, amelyek világosan mutatják a "maghoz" való csatlakozás lehetőségét a többi tagállam számára.

Az EU hétéves költségvetési keretéről szólva úgy vélekedett, nem tragédia, hogy nem jött létre megállapodás, a következő hónapokban azonban megoldást kell találni a nyitott kérdésekre.
Martonyi János előadását követően Michael Spindelegger osztrák külügyminiszterrel találkozott, majd az esti órákban részt vesz a bécsi magyar nagykövetség épületéről szóló könyv bemutatóján.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.