2012. május 23., 11:35

Magyarországon nem lesz abortusztabletta

BUDAPEST. A KDNP az abortusz minden formáját elutasítja. Nem indokolt az abortusz egy új formájának bevezetése olyan országban, ahol évente egy közepes város nem születik meg – jelentette ki Nagy Kálmán, a párt országgyűlési képviselője az m1 Ma reggel című műsorában.

Nagy Kálmán szerint az abortusztabletta kifejezetten nagyobb pszichés teher egy nőnek, mint a művi terhességmegszakítás. A második abortusztabletta után ugyanis 4-5 napig görcs és vérzés lép fel, és ez akár egy hónapig is elhúzódhat. Ezt követően pedig szükség van egy ultrahangvizsgálatra, meg kell nézni, nincs-e valamilyen maradvány a méhen belül. Ha nem ürült ki, akkor műtétre van szükség – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. Kiemelte: amikor egy nő a második tablettát beveszi, teljesen egyedül marad. Egyedül hagyja az orvos, egyedül hagyja a párja, és a teljes felelősség az övé.

Hangsúlyozta: egy olyan országban, ahol száz élve születettre 40-50 abortusz jut, míg Nyugat-Európában csak 8-15, az abortusz semmilyen új formájának a bevezetése nem indokolt. Sőt, mindent meg kell tenni azért, hogy az abortuszok száma minimálisra csökkenjen. Mint fogalmazott: minden évben egy közepes nagyságú városnyi ember nem születik meg Magyarországon. Nagy Kálmán felhívta a figyelmet arra, hogy az abortusztablettát a túlnépesedett országoknak ajánlotta a WHO.

Leszögezte: nem fogják bevezetni a módszert Magyarországon, mert Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára erre ígéretet tett. Arra a kérdésre, hogy ez egy eldöntött kérdés-e, igennel válaszolt. Idézte az államtitkár szavait, miszerint az eljárás engedélyezése, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által történő befogadása, és a fekvőbeteg intézményekben történő bevezetése sem történik meg.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.