Magyarországi turista vesztette életét a Magas-Tátrában
A mentők szerint a férfi a Menguszfalvi-völgy egyik turistaösvényén túrázás közben hirtelen rosszul lett, majd sziklákra zuhant, súlyos fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett. A szerencsétlenség dél körül történt.
„Sérülései annyira súlyosak voltak, hogy már a helyszínre érkező mentők sem tudták újraéleszteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe” – nyilatkozta Zuzana Hopjaková, a légimentők szóvivője.
A Hegyi Mentőszolgálat (SHMÚ) munkatársai a holttestet a Poprádi-tóhoz szállították, majd onnét átvitték az újtátrafüredi (Nový Smokovec) halottasházba. „A szolgálatot teljesítő halottkém az idegenkezűséget kizárta, és boncolást rendelt el” – közölte Džobanik.
A szerencsétlenség idején a magyar turista lánya is a helyszínen volt, az apjával együtt túrázó csoport előtt haladt. Mint ahogy arról a rendőrszóvivő tájékoztatott, a szerencsétlenül járt turista holttestét lánya azonosította.