2017. július 19., 12:36

Magyarországi támogatással újítják fel a szádudvarnoki egyházi iskolát

SZÁDUDVARNOKMÉHÉSZ. Szádudvarnok egyházi iskolája sikertörténetnek számít a felvidéki magyar iskolahálózaton belül. Folyamatos építkezés tapasztalható a római katolikus fenntartású Szent István Egyházi Alapiskola falai között. Lelki és fizikai értelemben is. A magyar kormány 5 millió forinttal, azaz 16 ezer euróval támogatja az iskola felújítását, a helyi önkormányzat is mintegy 7 ezer euróval járult hozzá a költségekhez.
201707191219480.000000000000000000001a_sz_5.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Potyogott a vakolat, a radiátor mögött óriási lyukak tátongtak, a szekrényt vagy a virágokat éppen oda helyezték, ahol nagyobb vakolat vált le. Tehát halaszthatatlan volt a felújítás.

Az egyházi iskola felújítását a magyar kormány támogatta, az anyagi segítségnek köszönhetően idén megújulnak az osztályok, illetve az iskola teljes belső tere.  

"Az iskola első látásra modernnek tűnik, de ez csak az első benyomás, mert a falak nem voltak jó állapotban. Az új bútorok, az új tanszerek, ugyan jó hatást keltettek, de voltaképpen ez nem volt így" - magyarázta az iskola igazgatója, Köteles Anikó.

A falak mellett felújítják a központi fűtést és a vizesblokkokat is.

A felújítást tehát a magyar állam teszi lehetővé. "A budapesti kormánytól kapunk 5 millió forintot, ez valamivel több, mint 16.000 euró. A felújítás azonban a beruházásnak csak egy része, gyakorlatilag az önkormányzat is nagyon segít bennünket abban, hogy tényleg végig tudjuk vinni a munkálatokat" - hangsúlyozta az iskolavezető.

A költségekből az önkormányzat is kivette a részét. "Hasonlóan a magyar kormányhoz mi 6-7000 euróval támogatjuk külön ezt a projektet, azon kívül, hogy évente 7.500 euróval támogatjuk az iskola működését" - nyilatkozta Simkó Csaba polgármester, hozzátéve, hogy azért is tartja ezt fontosnak, mert "jó ügyről van szó és azért is, mert mindenféleképpen érdemesen támogatott ügy".

Viszlay Edit szülő elégedett az iskola teljesítményével, csak dicsérni tudja az intézményt. "Ennek a kisiskolának van létjogosultsága, mivel mind a két gyermekem eredményesen végzett, ezt mutatják az ottani eredmények is, ahol tovább tanult a gyermek. Minden szülőnek csak ajánlani tudom, akár nevelés szempontjából, akár eredmény szempontjából".

Több mint 60 évnyi szünet után 2011-ben 5 gyermekkel indult meg a magyar nyelvű oktatás a Kassa és Rozsnyó között található mintegy 400 lakosú, zömében magyarok lakta településen. Azóta folyamatosan gyarapodnak, építkeznek. Az egy osztályból két osztály lett és a felújított falak között szeptemberben már 26-an kezdik a tanévet.

201707191219480.000000000000000000001a_sz_5.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás