Magyarország hozzá akar járulni Ukrajna fejlődéséhez
BUDAPEST. Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tárgyalt Mikola Azarov ukrán kormányfővel jelezve, Magyarország hozzá szeretne járulni Ukrajna fejlődéséhez. A magyar kormányfő ukrán partnere jóindulatát és támogatását kérte az Ukrajnában tavaly elfogadott nyelvtörvény végrehajtása ügyében.
Az utóbbi napok ciprusi eseményei világossá teszik Magyarország számára, hogy korlátot jelent számára az egyoldalú külkereskedelme, vagyis hogy a magyar export mintegy háromnegyede Nyugat-Európa felé irányul - hangoztatta a magyar kormányfő. Magyarország szerinte nem használja ki a keletre fekvő országok, így Ukrajna által kínált lehetőségeket. "A mi célunk a mai tárgyalásokon az volt, hogy ezeket a lehetőségeket ki tudjuk használni" - mondta, jelezve, a megbeszélés arról szólt, hogyan lehet erősíteni, mélyíteni, új területekre kiterjeszteni a két ország közötti együttműködést.
Orbán Viktor kijelentette: Magyarország komoly perspektívát lát Ukrajnában, és reméli, az erősödő ukrán tőke az eddiginél nagyobb súllyal jelenik majd meg Magyarországon.
Közép-Európa, benne Magyarország szintén stabil lábakon áll, és ebben az évben a magyar kormány már gazdasági növekedésre számít, vagyis "Magyarországban van potenciálisan erő arra", hogy éljen az ukrán gazdasággal való együttműködés lehetőségével - hívta fel a figyelmet.
A magyar miniszterelnök szólt arról is, hogy kérte ukrán partnere jóindulatát és támogatását az Ukrajnában tavaly elfogadott nyelvtörvény végrehajtása ügyében, ami fontos az ott élő magyar kisebbségnek. Ez egy lojális, de a nemzeti identitását és kultúráját fenntartani akaró közösség - így ajánlotta a kormányfő az ottani magyarokat Mikola Azarov figyelmébe.
A megbeszélésen téma volt továbbá az energiafüggőség és az energetikai kooperáció - közte a gáz és a villamos áram - kérdése, valamint kulturális ügyek, amelyek kapcsán megállapodtak arról, hogy kulturális napokat rendeznek Ukrajnában és Magyarországon. Felmerült egy ukrán-magyar ösztöndíjprogram lehetősége is - tette hozzá a magyar miniszterelnök. Megvitatták emellett a magyar-ukrán határforgalom bővítésének, új határátkelők megnyitásának és a régiek korszerűsítésének lehetőségét - ismertette.
Mikola Azarov ukrán miniszterelnök az Orbán Viktorral folytatott megbeszélések utáni sajtónyilatkozatában azt mondta: a hagyományosan jó kétoldalú kapcsolatok megerősítését és továbbfejlesztését célozta a mostani ukrán-magyar miniszterelnöki találkozó.
Az ukrán kormányfő kiemelte, hogy a tárgyalások szerteágazó területeket érintettek, beleértve a kultúrát, az oktatást, a kereskedelmet és a gazdaságot. Folytatjuk az együttműködést az atomenergia területén, javítani fogjuk a kombinált áruszállítás lehetőségeit, szélesíteni fogjuk a már meglévő szállítási hálózatokat egyebek között a határ menti régióban, és javítani fogjuk a határátlépőkön az állampolgárok kiszolgálását - mondta az ukrán miniszterelnök.
Mikola Azarov kijelentette: örül annak, hogy Orbán Viktor azt mondta, Magyarország folyamatosan támogatni fogja Ukrajna minden olyan törekvését, amely az ország európai integrációját célozza. Az ukrán kormányfő személyes köszönetét fejezte ki Orbán Viktornak azért a közreműködéséért, amellyel végül pozitív eredménnyel zárult egy hosszú és nehézkes tárgyalás-sorozat, és ennek nyomán lehetővé vált, hogy Ukrajna Európából gázt szállítson a magyarországi vezetékrendszeren keresztül. Tréfásan megjegyezte, hogy az első gázmolekula csütörtökön átlépte a magyar-ukrán határt. Végül Orbán Viktor és Mikola Azarov szándéknyilatkozatot írt alá a magyar-ukrán államhatár közúti átkelőhelyeinek átfogó fejlesztéséről.

Forrás
MTI