Magyar műszert küldtek a Nemzetközi Ûrállomásra
A műszer fő fejlesztője Hirn Attila, az űrdozimetriai kutatócsoport vezetője. A fejlesztés bő tíz éve indult el a KFKI Atomenergia Kutató Intézetben. Itt fejlesztették ki a csoport idősebb tagjai a Pille nevű dózismérő-rendszert is.
„A Tritel nem tekinthető a Pille továbbfejlesztésének, mert ez egy teljesen más elven működő berendezés, viszont a Pillével mért adatok pontosítására és kiegészítésére szolgál” – idézi Pázmándi Tamást, az Energiatudományi Kutatóközpont Sugárvédelmi Laboratóriumának vezetőjét az Index.hu.
A Pille az elnyelt sugárzás, vagyis az egységi tömegben elnyelt energia mérésére alkalmas. A sugárzásnak biológiai, egészségügyi hatása azonban nemcsak az elnyelt energiától függ, hanem attól is, hogy az illető mekkora adagokba kapta ezt az energiát. Ezt fejezi ki az úgynevezett egyenértékdózis, amit a Tritel segítségével lehet meghatározni.
A Tritel korábbi verziója már 2012 óta végez méréseket a Nemzetközi Ûrállomáson az Európai Ûrügynökség egyik projektjében. Annak adatait azonban nem lehetett valós időben követni, a berendezést vissza kellett hozni a Földre, itt értékelték ki az eredményeket. A most felküldött egység viszont nem tér haza, az űrállomás működésének végéig ott marad. Az újabban felvitt egységen van kijelző is, így folyamatosan lehet látni, mekkorák a dózisok.
A berendezést tulajdonképp az űrhajósokat érő sugárzás mérésére, annak az egészségügyi hatásainak pontosabb előrejelzésére, vizsgálatára használják. a sugárzás az asztronautákra leselkedő egyik legnagyobb veszély. Az űrállomáson körülbelül százszor akkora a sugárzás, mint a Földön, mert ott nem nyújt védelmet a légkör, valamint bolygónk mágneses terének is kisebb a hatása.
Más műszerekkel is vizsgálják a sugárdózisokat, de Pázmándi Tamás abban bízik, hogy a több mint harminc éve használt Pilléhez hasonlóan a Tirtel is tartós magyar hozzájárulás lesz az űrprogramhoz. Erre minden esélye megvan, mert a magyar műszer fejlettebb a többinél. A hasonló eszközök mindig csak a tér egy irányába tudtak méréseket végezni, ezzel szemben a Tirtel háromdimenziós, minden irányából nagyjából ugyanolyan érzékenységű.