2019. június 12., 08:14

Macron: Európának "stratégiai párbeszédet" kell folytatnia Oroszországgal

Európának tárgyalnia kell Oroszországgal, "stratégiai párbeszédet" kell folytatnia vele - közölte Emmanuel Macron francia elnök az RTS svájci közszolgálati tévében kedd este sugárzott interjújában.A francia elnök arról is beszélt, hogy támogatná Angela Merkel német kancellár megválasztását az Európai Bizottság elnökévé, amennyiben neki ilyen szándékai lennének.

Emmanuel Macron
Fotó: TASR/AP

Macron úgy fogalmazott, hogy Európának "stratégiai párbeszédet" kell folytatnia Oroszországgal, ezért a hét folyamán ismét hosszú és tartalmas egyeztetése lesz Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Hangsúlyozta, hogy nemcsak francia államfőként, hanem a G7-országcsoport soros elnökeként akar tárgyalni vele.

Európának helyre kell állítania a bizalmat az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokban, és hiba lenne hagyni, hogy Moszkva Kína felé forduljon

- hangoztatta Macron. Emlékeztetett arra, hogy Európát és Oroszországot közös történelem köti össze.

"Oroszország nagy ország, amely velünk együtt élt meg drámai időket" - mondta Macron, és hozzátette, sosem szabad elfeledni, hogy min ment keresztül Oroszország a II. világháborúban. A Krím elcsatolásával összefüggésben ugyanakkor azt mondta: nem lehet úgy tenni, mint ha mi sem történt volna.

Kérdésre válaszolva Macron közölte, hogy támogatná Angela Merkelt, amennyiben ő Jean-Claude Juncker utódja akarna lenni az Európai Bizottság elnöki székében. Kétségét fejezte ki azonban, hogy a német kancellárnak ilyen szándékai lennének.

De ha ezt akarja, támogatni fogom. Természetesen, mert először is úgy gondolom, hogy olyan emberre van szükségünk, aki erős

- közölte Macron.

A német kancellár korábban azt mondta, hogy visszavonul a politikától, miután 2021-ben lejár a negyedik kancellári megbízatása, de egyesek táplálják azt a reményt, hogy mégis meggondolja magát, és hasznosítani fogja gazdag tapasztalatait az unióban.

A francia elnök Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez hasonlóan úgy gondolja, hogy a négy legfontosabb uniós tisztség - bizottsági, tanácsi és európai parlamenti elnöki, illetve kül- és biztonságpolitikai főképviselői poszt - közül kettőt nőnek kel betöltenie.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.