2013. október 9., 16:52

Ma repül el mellettünk a Jupiter-szonda

BUDAPEST. A Jupiter felé tartó NASA-szonda szerda este halad el bolygónk mellett, hogy egy parittyamanőver segítségével növelje sebességét. Az űrszonda közeledése során lencsevégre kapja a Föld-Hold rendszert, eközben a kutatók ellenőrizni tudják műszereit is.
A Juno 560 kilométerre közelíti meg bolygónkat, magyar idő szerint este negyed kilenc körül. Dél-Afrika felett halad el pályája Földhöz legközelebbi pontján.

Naprendszerünk legnagyobb bolygójaként a Jupiter gyűjtötte be a Nap születése után visszamaradt anyag nagy részét. Scott Bolton, az arizonai Délnyugati Kutatóintézet (SwRI) Juno-misszióért felelős kutatója vezeti azt a nemzetközi csapatot, amely a gázóriást érintő alapvető kérdésekre keresi a válaszokat, és egyben a Naprendszer kialakulásához vezető folyamatokat is vizsgálja. A Jupiter a külső Naprendszerben található, mintegy ötszörös Nap-Föld távolságban.

„A Juno nagy, masszív űrszonda. Még egy nagyobb rakéta sem tudna elegendő tolóerőt biztosítani a Jupiter felé, a földi elrepülés során a gravitáció egy Atlas V551 rakéta tolóerejének mintegy 70 százalékát biztosítja a szondának” – mondja Scott Bolton, a misszió vezetője.

A Juno 2011 augusztusában indult a Kennedy Ûrközpontból. A rakétától elegendő sebességet nyert ahhoz, hogy a szonda elérje az aszteroidaövet, onnan a Nap gravitációja visszahúzta a belső Naprendszerbe. A földi elrepülés a szonda sebességét az óránkénti 126 ezer kilométerről 140 ezer kilométerre növeli - részletezi a hirado.hu.

A kutatóintézet közzétett egy videót is, melyben elmagyarázzák, hogyan használja majd fel a Juno a Föld gravitációs segítségét. Bolton elmondta, míg a földi elrepülést elsősorban sebességnövelésre használják fel, a kutatócsapat egyben ellenőrzi és kalibrálja is a Juno tudományos műszereit. Az elrepülésnek még egy előnye lesz, ugyanis a szonda a bolygó napfényben fürdőző féltekéje felől közelít majd, ami azt jelenti, hogy kiváló helyzetben lesz a Föld mélyűrből történő fotózására. „A Juno soha nem látott képeket készít majd a Föld-Hold rendszerről, így megláthatjuk, milyennek látszunk a Mars vagy a Jupiter felől. Terveink szerint az elrepülést követően közzéteszünk egy videót is erről az egyedülálló perspektíváról” – mondja Bolton.

A 3267 kilogrammos Juno az első napenergia hajtotta űrszonda, amely a külső Naprendszert térképezi majd fel. Hatalmas napelemtáblái mellett titánból készült kamrában hordozza érzékeny elektronikus készülékeit, hogy némi védelmet nyújtson nekik a Jupiter körüli zord környezetben.

Az 1,1 milliárd dolláros szonda 2011 augusztusában indult, és 2016. július 4-én éri el a jupiteri rendszert. Pályára állás után egy földi évet tölt el a bolygó atmoszférájának, gravitációs és mágneses mezejének vizsgálatával kilenc műszere segítségével. A szondát a görög és római mitológiában ismert főisten, Jupiter (vagy Zeusz) felesége után nevezték el, aki különleges ereje révén fedte fel férje felhőtakaró mögé rejtett titkait. A szonda hasonlóképpen kutatja majd az óriásbolygó rejtélyeit, ahogyan átpillant a mindent kitakaró felhőrétegen. A Jupiter óriási tömege megőrizte eredeti összetételét, így a kutatók szerint vizsgálata talán egyfajta "rosette-i követ" nyújthat, mellyel válaszokat találhatnak a Naprendszer többi részét érintő kérdésekre is.
Megosztás