Lövöldözés egy koppenhágai mecset előtt
Lövések dördültek kedden a koppenhágai muszlim kulturális intézet mecsete előtt, a dán főváros nyugati részében, és egy ember meghalt, legalább egy másik pedig megsebesült - közölte a rendőrség.
A lövések azt követően dördültek el a mecset előtt, hogy bent vége lett a ramadánt lezáró imának - tette hozzá egy szóvivő. Az eset reggel fél nyolc után történt a Vesterbro negyedben, ahol sok bevándorló él. A Politiken című lap értesülése szerint pakisztániak kaptak hajba, és ez vált végzetessé.
A TV2 tévéadó szemtanúkra hivatkozva azt jelentette, hogy egy mozgó autóból adtak le 15-20 lövést a mecset előtt, miközben az épületet éppen elhagyták hívők. Egyes szemtanúk úgy számoltak be az esetről, hogy egy férfit az autóba való beszállásra akartak rábírni, de ő ellenállt. Ekkor egy másik ember elővett egy pisztolyt, és lövöldözni kezdett.