Lövöldözés egy franciaországi középiskolában, robbanás Párizsban

A francia belügyminisztérium szóvivőjének korábbi közlésével szemben nem nyolc, hanem három sebesültje van annak a csütörtöki lövöldözésnek, amely egy délkelet-franciaországi középiskolában történt, de összesen nyolcan szorultak orvosi ellátásra, mivel öten sokkot kaptak.
A késő délutáni rendőrségi közlés szerint egyik sebesült állapota sem életveszélyes.
A lövöldözés Grasse városában az Alexis de Tocqueville nevét viselő iskolában történt: egy 17 éves fiú rálőtt az igazgatóra, és megsebesítette. A két másik sebesült kilétéről még nincs hír. Az iskolában pánik tört ki a diákok között, voltak, akik menekülőre fogták, és a szomszédos áruházba vették be magukat, mások az iskolában rejtőztek el.
A rendőrség őrizetbe vette a diákot, aki puskával, két pisztollyal és két gyakorlógránáttal volt felfegyverkezve. A korábbi hírekkel ellentétben úgy tűnik, hogy a fiú egyedül lőtt, nem volt társa.
A rendőrség közlése szerint nincs ok feltételezni, hogy a lövöldözés terrorista indíttatású volt. A belügyminisztérium szóvivője, Pierre-Henry Brandet ugyanakkor délután azt mondta: túl korai az indítékról beszélni.
Robbanás volt az IMF párizsi irodájában
Robbanást okozott egy boríték felbontása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájában - jelentette csütörtökön a BFM TV francia hírtelevízió. A detonációban egy ember könnyebben megsérült.
A rendőrség tudatta: folyamatban van a rendőri akció a Világbank és az IMF párizsi irodájánál. Az épületeket kiürítették, a környéket lezárták.
A rendőrség egy névtelenséget kérő tisztje azt mondta, hogy anyagi kárt nem okozott a levélbomba. Michel Cadot párizsi rendőrfőnök tudatta: a robbanószerkezetet nyilvánvalóan házilag készítette az ismeretlen feladó. Cadot beszámolt arról is, hogy a napokban több fenyegető telefonhívás érkezett a hivatalba, de nem tudni, hogy ezeknek van-e közük a levélbombához.
A héten a német pénzügyminisztériumba is küldtek levélbombát. Később egy görög baloldali, földalatti szervezet jelentkezett a merényletkísérlet elkövetőjeként. A párizsi levél feladójaként egyelőre semmilyen szervezet nem jelentkezett.
Franciaországban szükségállapot van érvényben szélsőséges iszlamisták által az utóbbi két évben elkövetett merényletei miatt.