2017. október 29., 10:29

Lomnici: Soros György világuralomra tör

BUDAPEST. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint kis túlzással Soros György világuralomra tör, mert a világ számos pontján aktív politikailag.
201710290927140.lomn01.jpg

Az alkotmányjogász a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, Soros György hálózata nem csak demokratikus eszközökkel gyakorol nyomást, arról már 2003-ban voltak brit titkosszolgálati információk, hogy szervezetei élére politikusokat, volt titkosszolgákat állított.

Soros György végső célja ifj. Lomnici Zoltán szerint anyagi természetű, de politikai elképzeléseinek erőszakos terjesztése is hatékonyabb lehet a nyílt társadalmakban. Soros György abban érdekelt, hogy kevert, határok nélküli, a gazdasági köröknek kiszolgáltatott Európa jöjjön létre - mondta.

Az Egyesült Államokban tartja magát az a beszéd, amely szerint Soros György pénzzel vásárolt politikai befolyást, a demokrata párt fő támogatója lett, hálózata titkosszolgálati módszereket is bevet - mondta az alkotmányjogász.

Ez egyes esetekben nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet egyes államokban, ez a helyzet most Magyarországon és Lengyelországban is - tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte még: Soros Györgyöt a bosszúvágy is fűti, a rendelkezésére álló minden eszközzel meg akarja dönteni azt a rendszert, amely az ő korábbi szellemi holdudvarát a "politikai szemétdombra" küldte.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.