2018. június 4., 08:46

Leváltották Észak-Korea három legmagasabb rangú katonai tisztségviselőjét

Leváltották Észak-Korea három legmagasabb rangú katonai tisztségviselőjét - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség, amit egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő is megerősített.

201704091810070-raketa-korea-jpg

A Yonhap szerint a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti találkozó előkészületeinek keretében

mérsékeltebb tisztségviselőkkel cserélték le az ázsiai ország legfőbb katonai vezetőit.

A hírügynökség értesülései szerint Pak Jong Szik helyett a mérsékeltebb No Kvang Csol vette át a védelmi minisztérium irányítását, Ri Mjong Szu vezérkari főnök tisztségét helyettese, Ri Jong Gil látja el, illetve a hadsereg politikai bizottságának vezetését Kim Jong Jak helyett Kim Szu Gil hadseregtábornok vette át.

Megfigyelők szerint az észak-koreai vezetés igyekszik mérsékelt irányvonalat képviselő embereket helyezni a katonai vezetés élére a Trump és Kim közötti szingapúri csúcstalálkozó előtt.

Más vélemények szerint a korábbi katonai vezetőknek az amerikai közeledés, illetve a nukleáris leszerelés ellenzése lett a vesztük, de az is lehet, hogy csak "vérfrissítés" történt.

A amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó létrejötte mintegy hete kétségessé vált, mert Trump Phenjan szerinte ellenséges megnyilvánulásai miatt lefújta a történelmi csúcsot. Egy héttel később azonban az amerikai államfő az Ovális irodában fogadta Kim Jong Csolt, az észak-koreai állampárt Központi Bizottságának alelnökét, aki Kim Dzsong Un meglehetősen nagy méretű levelét hozta az amerikai elnöknek. Trump a Kim Dzsong Un "jobbkezeként" számon tartott politikussal folytatott egyórás megbeszélés után közölte, a június 12-re kiírt szingapúri csúcsot a korábban megbeszélteknek megfelelően mégis megtartják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.