2012. november 23., 12:34

Leplezni tudják a férfiak a depressziót?

LONDON. Egy, a depresszió nyilvánosság általi megítélését kutató vizsgálatsorozat során nemrég kiderült, hogy az emberek könnyebben felismerik a depresszió tüneteit a nőkön, mint a férfiakon.
A kutatásban részt vevő önkénteseknek teljesen azonos tünetek alapján két fiktív személyről, egy nőről és egy férfiról (név szerint Jackről és Kate-ről) kellett eldönteniük, depressziósak-e és szükséges lenne-e szakértői segítséget kérniük a problémáik miatt.

A tüneteket az alábbiak szerint írták le: ”Az utóbbi két hétben Kate/Jack nagyon rosszul érzi magát. Reggelente rosszkedvűen ébred és ez az érzés a nap folyamán is kitart. Már nem talál örömöt azokban a dolgokban, amelyek korábban boldoggá tették. Nehezére esik a koncentráció.”

”A fenti információk alapján a férfi és a női résztvevők közül is jóval többen gondolták Kate-ről, hogy depressziós, mint Jackről, a férfiak azonban jóval kisebb arányban tartották Jacket depressziósnak, mint a nők” - nyilatkozta Viren Swami, a brit Westminster Egyetem munkatársa.

A kutatásban részt vett önkéntesek, főleg a férfiak Kate esetét jóval súlyosabbnak, nehezebben kezelhetőbbnek és szimpátiára méltóbbnak ítélték meg, mint Jackét. Ezen kívül a férfiak közül jóval többen gondolták úgy, hogy Kate-nek orvosi segítséget kellene kérnie, mint a nők közül, míg Jack esetében mind a két nem tagjai azonosan ítélték meg a segítségkérés kérdését.

Swami szerint a pszichiátriával szembeni szkepticizmus és a tudománytalan gondolkodás nagyban befolyásolta az önkéntesek depresszióról alkotott véleményét. A PLoS One című tudományos szaklapban publikált kutatási eredmények Swami szerint segíthetnek felhívni a nyilvánosság figyelmét a mentális betegségek jelentette problémákra.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.