Lemondott a török katonai vezérkar
A török kormány ideiglenes vezérkari főnöknek és a szárazföldi erők parancsnokának nevezte ki a posztjáról le nem mondó legmagasabb rangú tábornokot, Necdet Özelt. A török kormány ezzel a lépéssel reagált a katonai felső vezetés pénteki lemondására - jelentette be a kormány közleményben. Elképzelhető, hogy a kormány már a hét végén véglegesíti Özelt, a csendőrség eddigi főparancsnokát a vezérkar élén.
Brüsszelben a NATO szóvivője nem volt hajlandó megjegyzést fűzni a török katonai vezetés lemondásához. Törökországnak van a második legnépesebb hadserege a 27 NATO-tag ország közül. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője így reagált: "Törökország belső ügyéről van szó. Bízunk mind a török demokratikus, mind a katonai intézmények erejében."
A posztjáról távozók között van a vezérkari főnök, valamint a légierő, a haditengerészet és a szárazföldi erők parancsnoka is. A példátlan döntés közvetlen előzménye - az utolsó csepp a pohárban - állítólag az, hogy a kormány beleszólt a legfelső katonai tanács előléptetési terveibe, mert a hadsereg olyan tiszteket is elő akart léptetni, akiket a hatóságok összeesküvés vádjával bíróság elé állítottak, és bebörtönöztek.
A vádhatóság szerint a katonák egy csoportja 2003-ban meg akarta dönteni Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök iszlamista gyökerű kormányát. A 163 aktív és nyugalmazott tiszt mellett párhuzamosan mintegy 400 másik embert, köztük akadémikusokat, újságírókat, és politikusokat is gyanúsítottak a Pörölycsapás és az Ergenekon-ügyben. Egy bíróság pénteken vádat emelt 22 tiszt, köztük tábornokok ellen is, mert a feltételezések szerint internetes kampányt folytattak a kormány megingatása céljával.
A fegyveres erők hagyományosan a laikus állam hívei, és a vezetőik közül sokan arra gyanakszanak, hogy Erdogan és pártja, az Igazság és Fejlődés (AK) titokban iszlamizálni szeretné Törökországot, és vissza akarja szorítani a hadsereg politikai befolyását. Az AK ezt tagadja. A párt idén júniusban sorban harmadszor nyerte meg a parlamenti választásokat.