2013. február 20., 09:19

Lemond a bolgár miniszterelnök

SZÓFIA. Benyújtja lemondását Bulgáriában Bojko Boriszov miniszterelnök az országszerte napok óta tízezreket megmozgató kormányellenes tüntetések miatt.
A kormányfő szerdán, a parlamentben jelentette be lemondását. Úgy fogalmazott: "a hatalmat a nép adta nekem, most visszaadom neki".

Boriszov kijelentette: nem akar olyan kormányban részt venni, amely miatt a nép a rendőrséggel hadakozik. "Nem nézhetem a parlamentet, amint kordonnal van körbezárva, nem ez a célom".

"Nem tudom nézni a véres Orlov-hidat" - tette hozzá, Szófia egyik jelképére és az egyes tüntetéseket kísérő erőszakra utalva. Egyértelművé tette, hogy a lemondás az egész kormányra vonatkozik, és hivatalosan még szerdán meglépik ezt.

A miniszterelnök azt megelőzően kért szót, hogy a képviselők szavaztak volna Szimeon Gyankov pénzügyminiszter hétfőn bejelentett távozásáról.

A tömegtüntetéseket eredetileg az év elejétől jelentősen megugrott áramdíjak váltották ki. Az utcai felvonulások azonban hamar a gazdasági szigor és a kormány elleni általános tiltakozásba fordultak át, egyre több helyen zavargások is voltak. Az elmúlt hétvégén több tucat helyszínen sok tízezren tüntettek, de az akciók Gyankov pénzügyminiszter lemondása és az áramárak csökkentésének bejelentése ellenére hétfőn és kedden is folytatódtak.

Boriszov jobboldali pártja, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért 2009. július 5-én a szavazatok 39,72 százalékának megszerzésével jutott kormányalakítási mandátumhoz, de támogatottsága az elmúlt években a gazdasági szigor miatt folyamatosan csökkent. A kormány megbízatása idén nyáron mindenképpen lejárt volna. Most - várhatóan áprilisban - minden bizonnyal előre hozott választásokat tartanak az országban.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.