2013. március 26., 14:40

Lekapcsolódott az űrállomásról a Dragon

WASHINGTON. Levált a Nemzetközi Ûrállomásról a SpaceX cég teherszállító kapszulája, és megkezdte útját hazafelé.
Az automata Dragon űrkapszula magyar idő szerint dél előtt néhány perccel vált le a komplexumról és a várakozások szerint kora este fél hat után érkezik a Csendes-óceánba, 344 kilométerre Baja Kalifornia partjaitól. Az orbitális pályát elhagyó hajtóműbegyújtásra fél öt után kerül sor.

1210 kilogramm teherrel érkezik haza, többek között légójátékok gyűjteményével is, mely két évet töltött a komplexumon. Az űrhajó március 1-jén indult a cég Falcon-9 rakétájának segítségével Cape Canaveralból. 540 kilogramm rakományt és tudományos kísérletet vitt fel.

Amint csobban az óceánban, véget ér a SpaceX második teherszállítási missziója. Az űrügynökség 12 ilyen útra kötött szerződést a céggel, 1,6 milliárd dollár értékben. A SpaceX tavaly májusi sikeres demonstrációs misszióját követően először októberben bocsátotta fel a Dragont. A céget 2002-ben alapította Elon Musk milliárdos vállalkozó, hogy olcsó rakétákat és űrhajókat fejlesszenek.

A Dragon hazaútjára az eredeti tervek szerint hétfőn került volna sor, ám az időjárás közbeszólt. A NASA szerint a visszatérő tudományos kísérletek egyikét sem érinti hátrányosan az egynapos késedelem.

Jelenleg a Dragon az egyetlen olyan teherszállító űrhajó, mely felviszi és haza is tudja szállítani a rakományt. Az orosz Progressz, az európai ATV és a japán HTV ugyanis hazatéréskor elég a légkörben.

A SpaceX egyike annak a két magánkézben lévő cégnek, melyekkel a NASA szerződést kötött a teherszállítási missziókra. A Virginia székhelyű Orbital Sciences 1,9 milliárdos szerződéssel rendelkezik nyolc küldetésre, saját fejlesztésű Antares rakétájával és Cygnus kapszulájával. Az Antares első tesztrepülését április közepére tervezik.

Az űrsiklóflotta 2011-es nyugdíjazásával az űrügynökség jelenleg az orosz Szojuzokra kénytelen támaszkodni űrhajósainak felvitelében és hazahozatalában. Ugyanakkor azt tervezi, hogy amint elérhetőek, az új magánfejlesztésű űrtaxikat alkalmazza majd az amerikai űrhajósok felvitelére. A SpaceX azon négy cég közé tartozik, amely jelenleg ezért az új szerződésért verseng. Már fejlesztik a Dragon emberes verzióját, amely a tervek szerint hét asztronautát tud majd alacsony Föld körüli pályára juttatni és onnan visszahozni.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.