Lecsaptak a Cosa Nostrára, a Keresztapát is elfogták - VIDEÓVAL
A szicíliai Palermóban a helyi szervezett bűnözés 46 tagját vették őrizetbe, köztük a Cosa Nostra új vezetőjét, Settimo Mineót is.

Az új capo di tutti capit 1993 óta először, Palermóban egy maffiatalálkozón választották meg, amelyet az olasz rendőrök is figyelemmel kísértek.
Settimo Mineót 1984-ben és 1993-ban is letartóztatták, tehát nem lesz újdonság neki a börtönélet. Több mint 15 évet ült eddig életében. Arról is híres, hogy az 1992-ben maffiagyilkosságban felrobbantott szicíliai ügyésznek, Giovanni Falconénak azt mondta, életében soha semmit nem hallott a maffiáról.
Szakértők szerint azzal, hogy a korábbi vezető emberének tartott Settimo Mineo lett az új Keresztapa, a szicíliai maffia egyértelműen jelezte, hogy az egykori corleonei Kupolát újraélesztették. Ez pedig egyet jelent egy hadüzenettel az olasz állam számára.
Mineo amúgy a Keresztapák „jól bevált” életét élte: nem használt mobiltelefont, és mindenhova gyalog járt. Vezetőként pedig feladata volt az is, hogy a szicíliai és az egyesült államokbeli családok között kapcsolatot tartson. Nemrég vízumot kért az Egyesült Államokba, nem adtak neki.
A Keresztapa című filmsorozatból láthatjuk, mivel foglalkozott a szicíliai alvilág pár évtizeddel ezelőtt, de vajon milyen területből származnak a bevételei manapság? Bár rendszeresen lefejezik a Cosa Nostrát, valójában ezzel legfeljebb egy kicsit akad meg a szervezet tagjainak mindennapi élete, amely pontosan arról szól, amiről évtizedek óta. A hagyományos bizniszt viszont kiegészítette az internetes világ.A maffiózók ma is jelentős bevételre tesznek szert a kábítószer-kereskedelemmel, védelmi pénzekkel, uzsorával, és ma már az internetes fogadások piacával is.