2013. november 14., 18:02

Lavrov: Teherán elfogadta az amerikai javaslatot

KAIRÓ. Irán elfogadta a nukleáris programjára vonatkozó amerikai javaslatot, de az utolsó pillanatokban benyújtott módosító indítványok lehetetlenné tették a megállapodás elérését a múlt heti genfi tanácskozásokon - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov nem közölte, hogy melyik állam nyújtott be módosító javaslatokat. Mások azonban arról számoltak be a tanácskozáson, hogy Franciaország számos aggodalmának adott hangot az egyeztetés során, egyebek mellett az araki nehézvizes atomlétesítménnyel kapcsolatban, amely elkészülte után alkalmas lenne a nukleáris fegyvereknél is alkalmazható plutónium előállítására.

Lavrov nyilatkozatában abbéli reményét fejezte ki, hogy a küldöttek nem vetik el "azokat a kérdéseket, amelyekben már sikerült megegyezni", és a következő héten rendezendő újabb tárgyalási fordulón sikerül megállapodásra jutni Iránnal.

Az orosz diplomácia irányítója Szergej Sojgu védelmi miniszterrel járt Egyiptomban, ahol a délután folyamán találkoznak Nabíl Fahmi egyiptomi külügy és Abdel-Fattah esz-Szíszi védelmi miniszterrel.

A genfi tárgyalások fő kérdése az urándúsítás, amelyben Teherán nyugati források szerint a közelmúltban jelentős előrelépéseket ért el. A dúsított urán atomerőművek üzemanyagaként és a gyógyászatban is felhasználható, de egy bizonyos dúsítottsági szint felett nukleáris fegyvereket is gyárthatnak belőle. Nyugati vádak szerint Teherán ez utóbbira készül, és már vészesen közel került ahhoz, hogy fegyverminőségű uránt állítson elő.

Teherán tagadja a vádakat, és azt állítja: atomprogramja békés célokat szolgál. Erről az új, békülékenyebb hangnemet megütő teheráni vezetés mostanában egyre erőteljesebben próbálja meggyőzni a nemzetközi közvéleményt. Az iráni politikai elit keményvonalasabb tagjai ugyanakkor elzárkóznak az atomprogram korlátozásától, és elítélik a kormány visszafogott retorikáját.

Megosztás