2018. április 20., 09:27

Lavrov: az orosz és az amerikai elnök nem engedi meg a katonai szembenállást a két ország között

Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.

Szergej Lavrov
Fotó: TASR

Visszatérve a katonai szembenállás kérdéséhez,

száz százalékra abból indulok ki, hogy a katonák ezt nem engedik meg, és ezt, természetesen, nem engedi meg Putyin elnök sem, és meggyőződésem, hogy Trump elnök sem. Ők mégiscsak olyan vezetők, akiket népeik választottak meg, és a népek előtt felelősek a békéért és a nyugalomért"

- mondta Lavrov azzal összefüggésben, hogy a minapi dúmai vegyifegyver-támadás után az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légicsapásokat mért Szíriára, a világsajtó és szakértők pedig azt latolgatták, hogy emiatt fennállhat-e egy amerikai-orosz katonai konfliktus veszélye.


Az orosz-amerikai csúcstalálkozó lehetőségéről Lavrov azt mondta: Moszkva abból indul ki, hogy Donald Trump amerikai elnök egy telefonbeszélgetés alkalmával meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Fehér Házba. Lavrov reményét fejezte ki, hogy Trump konkretizálja javaslatát. Vlagyimir Putyin kész találkozni vele - mondta Lavrov.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.