2013. június 29., 19:19

Lapvélemény: részsiker az uniós csúcstalálkozó

BRÜSSZEL. A sajtóban megjelent értékelések szerint részsikerek jellemezték az Európai Unió pénteken véget ért csúcstalálkozóját, az igazán fontos döntések azonban ezúttal elmaradtak.
A főbb francia, német és brit lapok tudósításaiban közös elem az a megállapítás, hogy az állam- és a kormányfők brüsszeli találkozója derülátó hangulatban ért véget. Huszonnyolcadik tagállamként csatlakozik az unióshoz Horvátország, a pénzügyi válság szorítása enyhül, az eurózóna nem bomlik fel, sőt, kibővül Lettországgal, a krízis szociális gondjainak, elsősorban a munkanélküliségnek az enyhítésére pedig nyolcmilliárd eurós program indul.

Közben azonban az európai média a német kancellár, Angela Merkel szavait is idézi, aki sajtótájékoztatóján utalt az EU belső ellentéteire. Mint a politikus mondta, bonyodalmakat okoz, hogy az Európai Bizottság gazdasági ajánlásai sokszor ütköznek a nemzeti parlamentekben elfogadott programokkal. Merkel ezért az óvatosabb és lassabb integráció híve – legalábbis az ősszel esedékes németországi választásokig.

A francia államfőnek, Francois Hollande-nak is vitája van az Európai Bizottsággal. Az elnök, aki korábban diktátumnak nevezte a brüsszeli ajánlásokat, kijelentette: kész együttműködni a jelenlegi összetételű uniós intézményekkel. Hollande szavaiban, persze, benne van az utalás ara, hogy jövőre az európai parlamenti választások után másfajta politikát vár Brüsszeltől.

A londoni lapok, mint a The Times vagy a Guardian inkább azt emelik ki, hogy David Cameron brit kormányfő külön magánháborút vívott amiatt, hogy a nagy nehezen elfogadott uniós költségvetésben veszélybe került a brit agrár-visszatérítés. „Ebben a városban bármikor hátba támadhatnak” – idézik a lapok Cameron Brüsszelre tett megjegyzését.
Megosztás