2013. március 31., 18:19

Kritikus a helyzet Zala megyében

BUDAPEST. Családokat kellett kimenekíteni Zala megyében az áradás miatt, Tolnában is lakóházakat zárt körbe a víz. A Tisza felső szakaszán vasárnap délelőtt újabb áradás kezdődött, elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Murán és a Berettyó teljes magyarországi szakaszán is.
Családokat kellett kimenekíteni a tűzoltóknak Zala megyében az áradás miatt. Több településen körbezárta a víz a házakat. A tűzoltók szivattyúzással próbálnak segíteni, több településen homokzsákokkal próbálják meg elzárni a víz útját. Az összes magyarországi folyón árhullám indult el. Az esőzések miatt a Tolna megyei Szakályban löszfal omlott egy lakóházra.

Zala megyében némiképp javult a helyzet, miután az eső elállt – számolt be a megyei katasztrófavédelem helyettes szóvivője a Hír TV-nek délután 5 órakor. A Zala és a Mura tetőzés közeli állapotban vannak, mind a kettő kilépett medréből. A kisebb patakok, amelyeket a folyókat táplálják, komolyabb beavatkozások után már mind apadásnak indultak.

Dombóváron is körülbelül száz családot érint a belvíz, a településen ugyanis több utcában is megteltek a vízelvezető árkok. A hatóságok szerint nincs veszélyhelyzet, egyelőre senki nem kell kiköltöztetni. A belvizet szivattyúkkal vezetik át a Kapos folyóba.

Vas megyében a belvíz miatt hét útszakaszt zártak le teljesen vagy részlegesen. Az elmúlt 24 órában Vas megyében a Rába vízgyűjtő területén a 25 mm-t is elérte a lehullott csapadék menyisége. Az esőzések következtében Rába vízszintje 250 centimétert, a Gyöngyös, a Répce és a Pinka 150 centimétert emelkedett. A Rábán Szentgotthárdnál és Körmendnél első fokú készültség van érvényben.

Nemcsak a Dunántúlon, az ország keleti felén is gondot okoz a víz. Ipolytarnócon több száz darab homokzsákkal kezdték meg a védekezést, az alpolgármester pedig harmadfokú készültséget rendelt el a településen. A helyi önkormányzat válságstábot állított fel, de a kitelepítéseket csak akkor kezdik el ha az Ipoly folyó kilép a medréből. Akiknek nincs hova menniük azokat egy iskolában szállásolják el.

Ipolytarnóc szomszédos településén, Litkén a Hír TV értesülései szerint az utcákon áll a víz – a gondot nem az Ipoly, hanem az azt tápláló Dobroda patak és mellékágai, amelyek nem képesek elnyelni a csapadékot és az esővizet. A helyiek homokzsákokkal próbálják a víz útját állni, és megvédeni a házakat.

Délelőtt a Kapos folyó mentén volt a legkritikusabb a helyzet. A lakóházakat és kerteket homokzsákokkal védik. A térségben több mint 40 milliméter eső esett egy nap alatt. Szombat este óta folyamatosan töltötték a homokzsákokat a tolna megyei Döbröközön. A szabadnapos tűzoltókat is behívták. Nyúlgátat építettek. Reggelre sem javult a helyzet, a gáton több helyen átbukott a víz, az alacsonyabb területeket már elöntötte, a házakat is homokzsákokkal védik.

Nem messze Döbrököztől, Csikóstőttősön is hiába mennek folyamatosan a szivattyúk, a szakadó eső miatt a Kapos vízszintje délelőtt óránként 5-6 centimétert emelkedett. Dombóvárnál pedig átszakadt a töltés, szántóföldeket öntött el a víz.

"A csapadék és a Mecsekből leolvadó hó hatására alakult ki egy gyors lefolyású árhullám és a mai nap folyamán lehet számítani arra, hogy tetőzik a folyó" – nyilatkozta az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivője. "A Kapos folyó Dombóvár alatti szakaszán kialakult vízszintek szántóelöntésekkel jár" – tette hozzá Siklós Gabriella.

A belvízhelyzet is romlott. Az Alföldön már a szántóföldek harmadán áll a víz. A gazdálkodók nemhogy gépekkel, de sok esetben még gyalog sem tudják megközelíteni a földjeiket. "A két vízréteg már teljesen összeért. Ha traktorral rámennénk a földre akkor megsüllyedne, képtelenség volna megmunkálni" – fogalmazott Gémes László szegvári gazdálkodó.

Pedig a tavaszi mezőgazdasági munkákat már egy hónapja el kellett volna kezdeni. "Pont egy hónappal korábban, tavaly ilyenkor már a napraforgó földben volt, és most még sajnos a talaj-előkészítés lett elvégezve csak" – közölte Gémes László. "Sőt még a tápanyagpótlás sem történt meg, ugyanis a műtrágyát ki szoktuk szórni a gabonáknak február végén, március elején. Nagyon kevés gazdálkodó tudta ellátni ezt a feladatot, hiszen egy-két napig volt megfelelő idő. Tehát nagyon nagy a csúszás, és ha ez így marad, akkor komoly problémák lesznek" – tette hozzá.

Egy nap alatt majdnem 30 ezer hektárral nőtt az elöntött területek nagysága, már 121 ezer hektár van víz alatt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.