Közelebb került a délvidéki területi autonómia?
ÚJVIDÉK. Lehetségesnek tartja a délvidéki magyar területi autonómiát a Magyar Remény Mozgalom, az öt vajdasági magyar párt egyike. Elnöke, László Bálint a koszovói szerbek hasonló törekvését hozta fel példának.
A területi autonómia intézményes formában beépül majd a szerbiai és a koszovói jogrendbe is, ami kiváló hivatkozási alap lesz, mivel a kölcsönösség elve alapján, ha egy nemzeti közösség területi autonómiát kap, akkor hasonló jogokat kell biztosítani további kisebbségeknek is – hangsúlyozta László Bálint, a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában.
A Magyar Remény Mozgalom elnöke hozzátette: az autonómia a délvidéki magyarság számos megoldatlan problémáját orvosolná, a többi között a folyamatos népességfogyást is fékezhetné.
László Bálint hozzátette, hogy a délvidéki magyar pártoknak össze kell fogniuk a sikerért, csak azt követően lehet megszerezni hozzá az anyaországi támogatást. A magyar autonóm körzet kialakítása már szerepelt a pártok választási programjában, így már csak élni kell a lehetőséggel – nyomatékosította.
A politikus szerint alaptalan félelem az autonómia utáni elszakadás gondolata, ellenkezőleg, az autonóm terület éppen hogy integrálódik az ország intézményrendszerébe és struktúrájába.
László Bálint egy esetleges székelyföldi autonóm törekvéssel való együttműködés lehetőségét feszegető műsorvezetői kérdésre reagálva elmondta: léteznek olyan egyeztető fórumok, ahol a székelyföldi területi autonómia nem tabutéma, ilyen a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács, amelynek a Magyar Remény Mozgalom is a tagjává kíván válni.

Forrás
Hirado.hu, Kossuth Rádió