2011. május 29., 16:19

Közel félmillió elektronikus kérdőívet töltöttünk ki

POZSONY. Ma reggel nyolc óráig több, mint 472 ezer elektronikus formában kitöltött formanyomtatványt regisztrált a statisztikai hivatal. Ebből több mint 334 ezer A-típusú, azaz az állampolgárokra vonatkozó népszámlálási ív.

„Ha valaki lekési a ma éjféli határidőt, a kézzel kitöltött formanyomtatványokat már csak a népszámlálási biztosok vehetik tőle át, legkésőbb június 6-ig.

Eddig az időpontig működik a statisztikai hivatal infovonala is. Ha valaki nem tud kapcsolatba lépni a népszámlálási biztossal, erről haladéktalanul tájékoztatnia kell a községi vagy városi hivatalt. A népszámlálás első eredményeit várhatóan 2011 őszén közlik, majd folyamatosan, 2014 márciusáig, ahogy  a részadatok ismertté válnak.

A Magyar Koalíció Pártja már egy hete közzétette népszámlálással kapcsolatos nyilatkozatát, amelyben a párt a népszámláláson való részvételre bátorítja a polgárokat. Az összeírás eredményétől függ ugyanis a magyar közösség súlya, támogatása és helyzete a következő évtizedben. „Az adatfelvétel nem, de a feldolgozás anonim. Aki nem tölti ki az íveket, nem ragasztja az ívekre a kódolt matricát vagy nem adja le a kitöltött népszámlálási íveket, az nem számláltatik meg. A népszámlálás folyamán elveszettként lesz nyilvántartva, hozzáállásával végső soron közösségünk tagjainak számát csökkenti" – áll az MKP nyilatkozatában. 

A napokban állást foglalt a népszámlálás ügyében a  Most-Híd is, ugyancsak hangsúlyozva a 2011-es népszámlálás jelentőségét. A párt kiemelte: fontos, hogy a kisebbségekhez tartozó állampolgárok a nyomtatványon bejelöljék nemzetiségüket és anyanyelvüket, mert az így nyert információk közvetlen hatással lesznek jövőjükre, nyelvhasználati jogaikra, kulturális és oktatásügyi intézményeik támogatására. A Most-Híd elnökségének tagjai számkódot is tartalmazó formanyomtatványt adtak le, és ugyanerre kérnek minden, kisebbséghez tartozó személyt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.