Kövér László gratulált Berényinek
BUDAPEST. Az Országgyűlés elnöke levélben gratulált Berényi Józsefnek, abból az alkalomból, hogy a hétvégén jelentős többséggel ismét a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökévé választották.
Kövér László, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott levélben úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy az MKP tagsága és a felvidéki magyarság egyre nagyobb része azt az utat követi, aminek révén a közösség erős akarattal feltartóztathatja a beolvadást és gyarapodást ér el. Az ehhez szükséges autonóm döntések el kell, hogy vezessenek ahhoz is, hogy a közösség tagjai otthon érezzék magukat saját országukban, amelynek állampolgárai.
Az Országgyűlés elnöke egyebek között azt kívánta, hogy az önkormányzatok mellett ismét hatékonyan képviseljék a magyar érdekeket a törvényhozásban is. Az Országgyűlés elnöke mindezt annak kapcsán mondta, hogy szombaton újraválasztották a Magyar Közösség Pártja (MKP) tisztújító kongresszusának küldöttei a párt elnöki posztjára Berényi Józsefet, az MKP eddigi első emberét. Berényi Józsefet két éven belül immár negyedszer erősítették meg a pártelnöki funkcióban.
"Ez egy vállalható eredmény (...) ez óriási bizalmat jelent és nagyon erős mandátumot ahhoz, hogy az elképzeléseimet a vezetőséggel együtt átültessük" - véleményezte akkor az MTI-nek újraválasztását Berényi József, aki egyedüli jelöltként indult a párt elnöki posztjára, miután a párt nagykürtösi járási szervezete által jelölt Csáky Pál nem fogadta el a jelölését.

Forrás
MTI