Korrupciógyanúval bűnvádi eljárást kezdeményeztek Ponta ellen

A DNA szerint a bűncselekményeket 2007-2008-ban ügyvédi tevékenysége idején követte el a szociáldemokrata politikus, amikor párttársa - a korrupcióval gyanúsított - Dan Sova szenátor ügyvédi irodájával állt üzleti kapcsolatban.
Pontát miniszterelnökként összeférhetetlenséggel is gyanúsítja a DNA, arra hivatkozva, hogy korábbi megbízóját, Dan Sovát különböző miniszteri tisztségekbe nevezte ki.
A DNA a képviselőház hozzájárulását kérte, hogy lefolytathassa a törvényhozói mandátummal rendelkező Victor Ponta miniszterelnök ellen.
Klaus Iohannis államfőtől Ponta miniszteri tisztségből való felfüggesztését kérte a DNA azoknak a vádpontoknak a kivizsgálása idejére, amelyekkel Pontát korábbi, ügyvédi tevékenysége miatt gyanúsítják.
Victor Ponta román miniszterelnök pénteken ügyvédje kíséretében kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) épületében.
Az épületnél várakozó újságíróknak távozáskor azt mondta, gyanúsítottként idézték be, Dan Sova szociáldemokrata szenátor - Ponta volt kampányfőnöke - ügyében.
Sovát, akinek az előzetes letartóztatását több ízben megakadályozta a szenátus, két olténiai hőerőművel (Turceni-Rovinari) 2007-ben kötött ügyvédi szerződése miatt hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítják. Victor Ponta jogászként abban az időszakban üzleti kapcsolatban állt a Sova ügyvédi irodával.
A román kormányfő fél óra után szabadon távozott a DNA épületéből
"Nagyon jó az, hogy az ellenzék ma (pénteken) bizalmatlansági indítványt nyújt be a parlamentben. Egy európai demokratikus országban a politikai csaták a parlamentben zajlanak, nem a korrupcióellenes ügyészségen" - írta Ponta pénteken egy Facebook-bejegyzésben, azt érzékeltetve, hogy ügyészségi kihallgatása és az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárás politikai indíttatású.
Korábban Ponta több alkalommal tett ironikus megjegyzéseket arról, hogy őt csak a DNA tudja leváltani, nem az ellenzék, mert a szociáldemokrata kormánynak megnyugtató többsége van a parlamentben.
Bizalmatlansági szavazást kezdeményezett a román ellenzék a Ponta-kormány ellen
Az ellenzéki jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) a külföldön élő román állampolgárok választójogának állítólagos korlátozását, a levélben való szavazást szabályozó törvény elfogadásának halogatását kéri számon a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül szerveződött kormánykoalíción.
A bizalmatlansági indítvány elfogadásához - ami a kormány leváltását eredményezné - minősített többség, azaz a törvényhozók (nem csak a jelenlévők) többségének támogató voksára, van szükség.
A PNL éléről tavaly államfővé választott Klaus Iohannis államfő főleg annak köszönhette váratlan győzelmét, hogy a külföldön élő románok és a velük szolidaritást vállaló hazai választók valósággal fellázadtak ellenfele, a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök ellen. A kormány az ellenzék szerint ugyanis rossz szervezéssel akadályozta a hagyományosan jobbra húzó román emigrációt választójoga gyakorlásában: a külképviseletek előtt sorban állók közül nem mindenkinek sikerült leadnia voksát.
A PNL most azzal vádolja a szociáldemokratákat, hogy a választási reform előkészítésénél is "időhúzásra játszanak", és nem akarnak olyan szabályozást elfogadni, amely arányos képviselethez juttatná a parlamentben a külföldön dolgozó, mintegy hárommillió román állampolgárt a jövőre esedékes választásokon.
Az indítványt a házszabály szerint jövő héten olvassák fel a törvényhozásban, a honatyák pedig elvileg június közepén szavaznak róla.
Pontának egyébként a papírforma szerint kényelmes többsége van a parlamentben, így az ellenzéknek csekély esélye van a kormány megbuktatására. Ráadásul a decemberben ellenzékbe vonult Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja a bizalmatlansági indítványt, ha az csak a levélben való voksolásról szól.
A román államfő lemondásra szólította fel a miniszterelnököt
Klaus Iohannis rámutatott: Románia "lehetetlen helyzetbe" került azáltal, hogy miniszterelnökét a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg. Másfelől az ország számára a "legrosszabb dolog", ami bekövetkezhet, az egy politikai válság. Az államfő szerint erre a helyzetre csak a miniszterelnök lemondása jelenthet megoldást - tette hozzá.
A román alkotmány széles mozgásteret biztosít az államfőnek a miniszterelnök kinevezésében, de nem teszi lehetővé, hogy leváltsa.
Iohannis ezt Ponta esetében is megteheti, hiszen a DNA - egyebek mellett - korábbi ügyvédi tevékenységével kapcsolatban gyanúsította meg a politikust többrendbeli okirathamisítással, pénzmosással és adócsalásban való bűnsegédlettel. Ezen vádpontok kapcsán Ponta ellen beindult a bűnvádi eljárás. A román hírtelevíziók által megszólaltatott elemzők szerint az elnök Ponta lemondása és a válság gyors megoldása reményében várt ki a kormányfő felfüggesztésével, de roppant valószínű, hogy megteszi ezt a lépést, ha Ponta nem mond le.
Pontát miniszterelnöki minőségben elkövetett összeférhetetlenséggel is meggyanúsították: ebben az esetben a bűnvádi eljárás beindításához a képviselőház jóváhagyására lesz szükség, mert Ponta tagja a parlamentnek.
Valeriu Zgonea képviselőházi elnök pénteken közölte: összehívta a házbizottságot, hogy beindítsák az parlament megszokott eljárását Victor Ponta képviselő ügyében, akinek az esetében a DNA kérte a képviselőház hozzájárulását a bűnvádi eljárásának engedélyezéséhez. Ez a nyilatkozat és a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) többi vezetőjének megszólalása is azt jelzi, hogy a PSD elnöki tisztségét is betöltő Ponta nem készül lemondani.