Kooperációval és innovációval lendíthetik fel növekedésüket a V4-ek

A Central Eastern Europe Innovators Summit megnyitóján a kormányfő-helyettes annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a térségben közel három évtizede első alkalommal nyílik lehetőség a gazdaság valóban gyökeres átalakítására és a kitörésre a középszerű növekedés csapdájából.
Méretgazdaságossági hátrányaink vannak - mutatott rá, megjegyezve, hogy a négy ország lakossága mintegy 65 millióra tehető, együttes bruttó hazai termékük pedig meghaladja Olaszországét, de akár elérheti a francia vagy a brit szintet is. Vállalataink és vállalkozóink együttműködésével növekedési gátakat törhetünk át - fogalmazott. Hangsúlyozta: a középszerű növekedési csapdából való kitöréshez pedig elengedhetetlen, hogy az innovációra összpontosítsunk.
A távol-keleti "tigrisek" példájára utalva a lengyel kormányfő-helyettes hangsúlyozta, hogy a gyors gazdasági növekedés nem spontán módon, hanem állami segédlettel, növekedésösztönző szabályoknak, törvényeknek, illetve nem utolsó sorban a tőketámogatásnak köszönhetően következett be. "A gazdaság működését irányító 'láthatatlan kéz' az állam nagyon is látható kezétől kapott támogatást" - fogalmazott. Kiemelte: a visegrádi négyek, Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Magyarország mindig is élen járt az innovációban, de a digitális technológiai forradalomnak köszönhetően most különösen jó lehetősége nyílik a felzárkózni a globális növekedés fő áramlatához.