Könyvgyűjtést indított Rimaszombatban az MKP
Csirmaz Miklós, az MKP helyi szervezetének elnöke portálunknak elmondta: a gyűjtés célja a városi könyvtár magyar könyvgyűjteményének bővítése. „Szeretnénk, hogy meséskönyvek, regények, ifjúsági és szépirodalmi művek kerüljenek a városi könyvtár gyűjteményébe” – magyarázta hozzátéve: néhány kölcsönözhető kötet már jelentős mértékben sérült, így ezek is pótlásra szorulnak.
A helyi könyvtárban jelenleg mintegy százezer könyv található, ennek harminc százaléka magyar nyelvű. Táòa Mikitová, a rimaszombati Matej Hrebenda könyvtár igazgatója örömmel fogadta a kezdeményezést. Fontosnak tartja a magyar részleg bővítését, mivel az intézmény kétnyelvű régióban működik.
A könyvtár január elsejétől bekapcsolódott az Évente egy könyvet a könyvtárnak elnevezésű programba, melynek keretében főleg új könyvekkel szeretné bővíteni kínálatát, de a most meghirdetett gyűjtés eredményeként érkező használt könyveket is befogadja. Egyetlen kitétel, hogy a kötetek jó állapotúak legyenek, s kiadási évük ne haladja meg az 1965-öt.
A könyvadományokat május 31-ig várják a Daxner utcai Közösségi Házban.