2014. szeptember 3., 11:41

Komoly gondokat okozott az áradás a Lévai járásban

ZSELÍZ. Bőven akadt munkájuk kedden a különféle mentőalakulatoknak a Lévai járáshoz tartozó Zselíz környékén, ahol a hirtelen lezúdult nagymennyiségű csapadék miatt megáradtak a patakok.

A tűzoltóknak a vízzel elárasztott házakból négy gyermeket is ki kellett menteniük. Egyedül talán az ipolyszakállosi (Ipe¾ský Sokolec) gyerekek örültek, hogy az illetékesek kénytelenek voltak elhalasztani a tanévkezdést – írja a Èas.sk portál.

„A környező járásokból is segítséget hívtunk, hogy megbirkózzunk a kialakult helyzettel. Főként szivattyúkat hoztak. Mindezek ellenére azonban a hadsereg segítségét is igénybe kellett vennünk” – mondta Branislav Štefanický, a Lévai járás tűzoltó-parancsnoka.

A helyzet Lontón (Lontov) és Ipolyszakálloson volt a legrosszabb. „Lontón 5 felnőttet és 2 gyermeket evakuáltunk. További két gyermeket kellett mentenünk Ipolyszakálloson, ahol egy rokkant férfinak is segítettünk, akire rádőlt egy házfal” – közölte Štefanický, aki szerint a környező településeken, például Deménd (Demandice) sem volt biztató a helyzet.

Bár a felnőttek nagy gondban voltak, az ipolyszakállosi gyerekeknek örömöt okozott a tanévkezdés elhalasztása. „Szerencsére a víz csak a kazánházba jutott be, illetve a két futballpályát árasztotta el. Az iskolában csak kevés víz van, azzal a takarítónők játszva elbánnak. Hogy mikor kezdődik a tanítás? Erről az igazgatónőnek kell döntenie“ – mondta az iskola pedellusa.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.