2017. május 29., 11:49

Komálom Gyerkőcfesztivál - Összefogással a gyermekekért

KOMÁROM. Az észak-komáromi Villa Camarum Polgári Társulásnak és a dél-komáromi Otthonunk Komárom Egyesületnek, valamint további közreműködőknek és támogatóknak köszönhetően vasárnap ismét gondűző gyermekkacajtól, illetve zsivajtól volt hangos a Klapka tér és környéke, ahol a közelgő nemzetközi gyermeknap alkalmából kora estig zajlott az ingyenes III. Komálom Gyerkőcfesztivál.
201705291108040.000000000000000000001a_kn_2.JPG
Galéria
+4 kép a galériában

A lélekben örök-kölykök életkoruktól és országhatártól függetlenül együtt mókáztak, piknikeztek, játszottak, kézműveskedtek, sportoltak, táncoltak, koncerten vigadtak a 13-tól 19 óráig ismét gyerkőcparadicsommá vált belvárosban. A Klapka téren, a városi hivatalon és az Anglia-parkon kívül a szemközti Gesztenyés parkban is állt a bál, továbbá a Tiszti Pavilon bejárata előtt Nagyszínpad, a Tiszti Pavilon udvarában pedig Meseszínpad létesült.

Egy tucat észak-, illetve dél-komáromi tettrekész magánszemély és szervezet, együttműködve a városi hivatallal az év elejétől munkálkodott a rendezvény sikeréért, ami a példaértékű összefogás következménye. Összesen közel 60-féle műsornak adott helyett az „alkalmi hancúrplacc“, amelyen olyan vállalkozók működtethettek termékeiket olcsón árusító standokat, akik az első két Komálom támogatói voltak.

Minden fesztiválozónak más szerzett nagyobb örömet: sokuknak az, hogy díszes polgármesteri lánccal a nyakukban fényképezkedhettek a városházán, és emlékbe hazavihető tanúsítványt is kaptak arról, hogy „új polgármestere lett Komáromnak“. Másokat a versenykocsik és motorcsodák, vagy a tűzoltó-, rendőr- és mentőautók kipróbálása hozott lázba. Jópáran örülhettek a Kölyökfutam elnevezésű gyerekmotor-versenyen elért eredményekért kapott díjaknak is. Szép számmal akadtak olyan látogatók, akik a Városházán közszemlére tett retro számítógépek láttán derültek jókat, s örültek, hogy ők már a XXI. században születtek...

Bemutatkozási lehetőséget kapott az észak-komáromi Mentálisan Sérültek Napköziotthona, valamint interaktív médiaműhely is működött a Digi TV csapatával, amely segítségével bárki operatőrré vagy műsorszerkesztővé válhatott. A Kézműves-völgyben a hagyományőrzés és a környezettudatosság jegyében zajlott az élet, s a közelben többek között íjászkodni, állatokat simogatni, a Máltai Szeretetszolgálat interaktív játékait kipróbálni is lehetett. A túlparti REX Komáromi Állatvédő Egyesület örökbefogadási akciója során vélhetően pár négylábú is szerető gazdira talált, s akadtak, akik a rendőrség kutyabemutatóján csodálták meg a kiképzett ebek ügyességét. Ez alkalommal sem hiányzott a TANDEM nonprofit szervezet több elmét és ügyességet próbára tevő foglalkozása.

A Meseszínpadon a Kemence Bábcsoport, a Bábuci Bábszínház és Füzi Rozi meseelőadásait, illetve Süll Kinga Ringatóját élvezhette a nagyérdemű. A szabadban egyebeken kívül táncot lehetett ropni a Hárompatak zenekarral, Meseországba kiruccanni az ÉS?! Színházzal, sportolva lazulni a Selye János Egyetem Testnevelési Tanszékének képviselőivel, tapsolni a helyi Spartacus Birkózóklub tagjainak, s ugrálóvárban kiadni a felesleges energiát. A Nagyszínpadon pedig előbb a népszerű Benes Ildikó-Pőthe István-színészpáros, majd Korpás Éva népdalénekes kis barátaival és zenekarával, végül pedig az ugyancsak közkedvelt Vadkerti Imre-Zsapka Attila-Siposs Dávid-trió szórakoztatta, s hívta dalra-táncra a családok apraját-nagyját.  

Kollégánk, Kiss Réka, a Villa Camarum PT ügyvezetője a fesztivál végéhez közeledve elégedetten nyugtázta: „Szerencsére, ma szép nyárias idő volt, aminek a tavalyi kellemetlen időjárás után nagyon örültünk. Bár az előző évi tapasztalataink B-terv elkészítésére is sarkalltak bennünket, de jó, hogy azt nem kellett bevetni, végig kinn tartózkodhattunk a szabadban“.

Elégedett volt amiatt is, hogy több ezer résztvevője volt a III. Komálom Gyerkőcfesztiválnak és sok dél-komáromi család is átruccant a rendezvényre. „Így az a célunk is teljesült, hogy a kettészelt Komárom lakosságát ily´módon próbáljuk összekovácsolni".

Kiss Réka elárulta: az is jóleső érzéssel tölti el, hogy az értékteremtéssel együttjáró programoknak igenis, van piacuk és büszke az önkéntes szervezőcsapatra.

„Annak ellenére, hogy a gagyinak nem adtunk helyet ezen a rendezvényen, több ezren voltak az érdeklődők. Miután mi, szervezők összetakarítunk a fesztivál egyes helyszínein, valószínűleg a KOMÁLOM sikere miatti örömünkben majd együtt sírunk-nevetünk. Hangsúlyoznám: ez nem a Kiss Réka rendezvénye, mint azt sokan hiszik. Mellettem ugyanis további hat-hét olyan ütőképes ember áll, akiket más közös jó ügyek kapcsán is bármikor felhívhatok, mozgósíthatok, számíthatok a segítségükre. Fejet hajtok előttük azért, hogy január óta önkéntes alapon, ingyen végezve a különféle feladatokat, munkálkodtak a közös siker érdekében. Mi tagadás, büszke vagyok erre a csapatra!“ – mondta Réka.

A rendezvénynek megvannak az olyan állandó, már bevált elemei, mint az értékteremtés és a hagyományokon alapuló játékok, amelyeket a jövőben is szeretnének megtartani. Azok mellé jó szokásukhoz híven mindig próbálnak valami újdonságot is becsempészni.

„Idei újdonságunk a kis motorosok kölyökfutama volt, amelyen a későbbiekben még lehet csiszolni. Mindig az a lényeg, hogy a fesztiválon mindenki megtalálja a kedvére való foglalkozásokat,  teljesüljenek az elvárásai. De azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy a felnőttek is életkoruktól függetlenül fedezzék fel önmagukban az örökmozgó gyerkőcöt! A gyermeknapi banzájnak tehát Észak- és Dél-Komárom civil összefogása által a továbbiakban is olyan rendezvénynek kell lennie, amelyen a család valamennyi tagja jól érezheti magát. Remélem, ez idén is teljesült, jövőre pedig következzen a folytatás: a 4. Komálom Gyerkőcfesztivál!“ – mondta végül.

201705291108040.000000000000000000001a_kn_2.JPG
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.