2016. január 31., 19:06

Köbölkúti folklórtalálkozó - A hagyományteremtés céljával

KÖBÖLKÚT. Morus Szent Tamás szerint a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ez a gondolat vezérelte a Csemadok Köbölkúti Alapszervezetének tagjait is, amikor nekiláttak az első köbölkúti folklórtalálkozó szervezésének. Környékbeli néptánc- és éneklőcsoportokat hívtak a találkozóra, hogy egymás előadásából erőt, ihletet merítve munkálkodjanak az igazi értékek továbbadásán.
201601311900250.01a_kob_1..jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Berényi József, az MKP elnöke ünnepi köszöntőjében szintén azt hangsúlyozta, hogy a hagyományőrzés nem visszalépés a múltba, hanem előretekintés, az értékek továbbmentése a jövő nemzedéke számára. "Minden kicsi eleme a megmaradásunknak fontos, ami hozzátesz ehhez a célhoz, s ez a mai folklórtalálkozó is ilyen, ez is hozzátesz a jelenünkhöz és a jövőnkhöz, és azt kívánom magunknak, hogy közösen alakítsuk ki a magyar jelent és a jövőt továbbra is itt Szlovákiában, a Felvidéken" - fogalmazott az MKP elnöke.

A közös jövő megteremtésén munkálkodnak a bajtai és szalkai Csemadok szervezetek tagjai is. Az együttműködés gondolata már régebben megfogalmazódott, a közös éneklésnek és felkészülésnek éppen ez a folklórtalálkozó adta az apropóját.  

Szőcs Fruzsina, a Szalkai Csemadok Alapszervezetének elnöke nem is titkolta örömét, hogy a szalkai és bajtai asszonyok így összejöttek és együtt énekelték az Ipoly menti dalokat. "Remélem, hogy a jövőben is tartjuk a kapcsolatot, és az gyümölcsöző lesz. Fontosnak tartom, hogy az Alsó-Ipoly menti régiót kicsit felpörgessük.“

A köbölkúti Vadvirág néptánccsoport Méhes Kata koreográfus vezetésével zoboraljai és mátyusföldi táncokat adott elő.

Elégedetten nyilatkozott a rendezvényről a szervező, a Köbölkúti Csemadok Alapszervezetének elnöke, Bolya Dudás Anita is. "Ilyen szép, kerek, nagy rendezvénnyé nőtte ki magát a mi tánctanulásunk, aminek nagyon örülünk, mert egy igazi folklórtalálkozót tudtunk megteremteni, ahol 9 csoport lépett fel, és szebbnél szebb táncokat, énekeket láthattunk, hallhattunk."

A kultúrműsorban felléptek a bajtai és szalkai Csemadok éneklőcsoportja, a kisújfalusi Csemadok Ösztövér és Rozmaring néptánccsoportja, a kéméndi Bokréta néptánccsoprt, a naszvadi Csemadok Buzavirág éneklőcsoportja és Sőstya citerazenekara, a Stampay János Alapiskola Rozmaring néptánccsoportja, a köbölkúti Csemadok asszonykórusa, valamint Vadvirág néptánccsoportja.

A folklórtalálkozón Szarka Zsuzsa divattervező sajátos ruhakölteményeit is megcsodálhatták az érdeklődők. A Rendhagyó Bocskai ruhák és a Kékfestő kollekció egyedi darabjai hamar elnyerték a közönség tetszését. "Azok a formák és azok a variációk, amelyeket a mindennapi életben viselhetnek a hölgyek, azok egyre kelendőbbek és egyre keresettebbek, ezért tartok divatbemutatókat és kiállításokat, hogy ezt a fajta kultúrát és öltözködési divatot népszerűsítsem. Azt vallom és hangoztatom folyamatosan, hogy van megfelelő gazdag motívumvilágunk, illetve kultúránk, próbáljunk meg ebből öltözködni."

A hagyományteremtő céllal megrendezett folklórtalálkozó előadásai után jó hangulatú táncház vette kezdetét a Varjos zenekarral. A rendezvény a Köbölkúti Csemadok Alapszervezet szervezésében, Köbölkút község és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

201601311900250.01a_kob_1..jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás