2015. december 11., 08:53

Klímacsúcs - Szombatra halasztották a végső szöveg kidolgozását

PÁRIZS. Péntekről szombatra halasztották az ENSZ párizsi klímakonferenciáján a klímavédelmi egyezmény végső szövegének kidolgozását - közölte a konferencia francia elnöksége.

"Nagyon közel vagyunk a célhoz, és eljött az idő a megállapodásra" - mondta a francia diplomácia vezetője a 195 ország delegációjának csütörtök esti plenáris ülésen a Párizshoz közeli Le Bourget-ban, amikor bemutatta a megállapodás-tervezet újabb, nem végleges változatát, amelyről az előző éjjelhez hasonlóan péntekre virradóan is egész éjszaka egyeztettek a munkacsoportok.

Péntek reggel azonban az elnökség úgy nyilatkozott, hogy még ezt a napot is a konzultációknak kell szentelni. A szöveget a legfrissebb tervek szerint szombat reggelre készítik el, a plenáris ülés pedig a nap közepén fogadhatja el a dokumentumot.

A legfrissebb tervezetben a 195 ország vállalja, hogy a Föld légkörének felmelegedését átlagosan 2 Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest, és folytatják az erőfeszítéseket arra is, hogy a felmelegedés csak 1,5 fokos legyen.

Nozipho Mxakato-Diseko dél-afrikai nagykövet, a 134 fejlődő országot képviselő G77+Kína nevű munkacsoport szóvivője elmondta: a csúszás oka az volt, hogy Laurent Fabius minden miniszterrel külön-külön egyeztetett annak érdekében, hogy "a tárgyalások folyamán ne alakuljon ki káosz". A nagykövet szerint egyszerre érzékelhető feszültség és higgadtság a klímakonferencián.   

frissítve 10:59

Megosztás