2018. június 20., 08:35

Kiújultak az izraeli légicsapások és a palesztin rakétatámadások a Gázai övezetnél

Több mint harminc rakétát lőttek ki szerdára virradóra Izraelre a Gázai-övezetből, az izraeli hadsereg pedig három hullámban hajtott végre légicsapásokat a palesztin területet uraló radikális iszlamista Hamász célpontjai ellen - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.

izrael-ghaza.jpg
Fotó: TASR
A palesztin rakéták közül három az övezeten belül csapódott be, hetet pedig a vaskupola légvédelmi rendszer semmisített meg.
Összesen tizenhárom alkalommal rendeltek el légiriadót a határ menti izraeli falvakban, a lakók a betonbunkerekben töltötték az éjszakát. A hatóságok úgy döntöttek, hogy a hadműveletek ellenére az iskolákban nem marad el a tanítás.

Szerdán a középiskolákban véget ér a tanév, s csak a bizonyítványosztásra mennek be a diákok, de az általános iskolásoknak még egy hétig tart a tanítás.
A katonai rádió reggeli műsora szerint az izraeli hadsereg a Hamász elleni légicsapásokkal azt bosszulja meg, hogy a palesztinok égő eleggyel ellátott papírsárkányaikkal lángba borítják a gázai határral szomszédos Izraeli területeket, a Hamász viszont a hadsereg támadásaira válaszol a határ menti izraeli települések rakétázásával.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.