2013. október 27., 18:32

Kiújult a cseh szociáldemokraták belső vitája

PRÁGA. Bár a Cseh Szociáldemokrata Párt (ÈSSD) megnyerte az előre hozott képviselőházi választást, a vártnál gyengébb eredmény újra felszínre hozta a párt két szárnya - a Miloš Zeman államfővel szorosan együttműködő, illetve a Zemantól független politika hívei - közti ellentéteket.
Michal Hašek, a párt alelnöke, a Zeman-párti szárny vezetője vasárnap burkoltan lemondásra szólította fel Bohuslav Sobotkát, a ÈSSD elnökét. "Ha én lennék a szociáldemokraták elnöke, s a párt 20,5 százalékot kapna a választáson, lemondanék tisztségemről" - jelentette ki újságíróknak nyilatkozva. Hozzátette: Jiøí Paroubek, a párt volt elnöke "férfiasan" viselkedett, amikor 2010-ben a hasonló választási eredmény után lemondott.

Hašek szerint a szociáldemokraták választási eredménye "szegényes és gyenge", s ez nem maradhat következmény nélkül. A szociáldemokrata alelnök, aki egyúttal a dél-morvaországi régió elöljárója, a szavazáson Sobotkával egy választási körzetben mérette meg magát, és a választóktól több mint 25 ezer szavazatot kapott, háromezerrel többet, mint Sobotka. Mindezek ellenére Hasek úgy véli, hogy a ÈSSD-nek meg kellene próbálnia kormányt alakítani. Szerinte koalíciós partnerként a kialakult helyzetben elsősorban a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ÈSL) és az IGEN (ANO) mozgalom jöhet szóba. Az alelnök nem tartja kizártnak, hogy megegyezés esetén Andrej Babiš, az IGEN multimilliárdos vezetője lesz a pénzügyminiszter.

Sobotka pártelnök rögtön a választások után bejelentette, hogy nem követi el Paroubek hibáját, nem mond le, s szeretne megpróbálkozni a kormányalakítással. Ennek érdekében Sobotka mindjárt szombat este összehozta a szociáldemokraták és a kommunisták képviselőinek találkozóját. Vasárnap Sobotka úgy nyilatkozott: ha nem sikerülne a kormányalakítás, akkor javasolni fogja a ÈSSD rendkívüli tisztújító kongresszusának összehívását. "Ebben az esetben megfontolnám, hogy jelöltessem-e magam az elnöki tisztségre" - szögezte le.

Az új cseh képviselőház alakuló ülését november 26-ra hívták össze.
Megosztás