2011. augusztus 25., 18:14

Kitüntették Halzl Józsefet, Granasztói Györgyöt és Schöpflin Györgyöt

BUDAPEST. Martonyi János magyar külügyminiszter a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elismerést adományozta Halzl Józsefnek, Granasztói Györgynek és Schöpflin Györgynek.

Martonyi János méltatásában elmondta: a kitüntetettek életműve azt az egységet is jelképezi, hogy "soha nem láttunk ellentétet a nemzetpolitikánk, a közép-európai, szomszédpolitikánk és európai politikánk között". Mint mondta, ezek a politikák soha nem állíthatók egymással szembe, és a kitüntettek tevékenysége ezt példázza. Megjegyezte: Magyarországot a szomszédos országokkal sorsközösség fűzi egybe, és az, hogy Magyarország nem mond le a nemzetegyesítés gondolatáról, az "egy pillanatig nem állítható szembe" az ország európai integrációs politikájával.

Martonyi János méltatásában azt mondta, kivételes személyiségek kivételes életművéről van szó, amely sajátos egységet valósít meg a szakmai munka, a tudomány, az oktatás, a közéleti és politikai tevékenység között. Kijelentette, a Magyar Köztársaság külkapcsolatainak alakításában ilyen - a szellemi és gyakorlati tevékenységet is magukban foglaló - teljesítményekre, személyiségekre és életművekre van szükség.

A Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elismerést 2004-ben alapították, minden évben a Lánchíd 1842. évi alapkő-letételi ünnepségének évfordulóján adják át. Olyan emberek kapják, akik hosszú időn keresztül részt vettek Magyarország külpolitikai érdekeinek érvényesítésében.

Halzl József sokat tett a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozásának erősítéséért; 1990 óta elnöke a Rákóczi Szövetségnek, amelynek az a célja, hogy segítse a határon túli magyar kisebbségek kulturális és érdekképviseleti tevékenységét. A szövetség támogatásával sok ifjúsági találkozót rendeztek a magyar és a többi, Kárpát-medencében élő nemzet fiataljainak részvételével. Halzl József a kilencvenes években a Magyar Villamos Művek vezérigazgatójaként kezdeményezte a Centrel, azaz Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország Villamos Társaságainak Szövetségét.

Granasztói György történész csaknem fél évszázados tudományos munkásságával és közéleti szerepvállalásával sokat tett a magyar–francia kapcsolatok elmélyítéséért. Tevékenységéért a Francia Becsületrend lovagi fokozatát is megkapta. A rendszerváltozást követően NATO- és EU-nagykövet volt Brüsszelben, majd a Magyar Külügyi Intézet elődjét, a Teleki László Intézetet vezette. Az egyetemi oktatás mellett jelenleg a Magyar Szemle és a Hungarian Review folyóiratok kiadója.

Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő egyetemi professzorként több évtizeden át folytatott kutatást az európai nemzeti kisebbségekről, munkásságával előmozdította a kisebbségi kérdés jelentőségének elismerését.

 

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.