Kiss Réka: érdemes kitartóan dolgozni, értékelik a munkánkat

- Mi ösztönözött arra, hogy megírd és portálunknak elküldjed az Otthontalan memoár című írásodat?

- Ahhoz, hogy egy ilyen mély és személyes hangvételű, családi történeten alapuló írás megszülessen, nagyon sok szerencsés együtthatónak kell léteznie. Az Otthontalan memoár megírásához, illetve az emlékidézéshez nagyon jó alapot adott az, hogy megírása napján a dél-komáromi Magyarock Dalszínház immár sokadszor mutatta be a Fehérlaposok című rockoperát. Bár azt már nyolcszor láttam, de számomra mindegyik alkalommal hatalmas élményt jelentett a megtekintése, hiszen abban is tragikus családi történetekkel szembesülhetünk. Annak hatására nekiálltam megírni családunk történetét, miközben azt tapasztaltam, hogy a billentyűzeten futkosó ujjaim nem bírják az iramot az elmémet elárasztó gondolatokkal. Az írás szinte kibuggyant belőlem, utólagos belejavításokat nem végeztem. A zsűri szerint éppen azért sikerült olyan jól, mert nagyon őszinte, zsigeri volt, ösztönösen jöttek felszínre a gondolatok. Az írás közben eszembe jutott gyermekkori ízek és illatok is elemi erővel törtek elő, hiszen például a cikkben említett Túró Rudi fogyasztását mindig összekötöttük a Magyarországra kitelepített családtagjaink és leszármazottaik meglátogatásával, azt ugyanis idehaza nem ehettünk. Bár akkor este még úgy gondoltam, hogy e történetet csak magamnak írtam, reggel azonban azzal a lábjegyzettel küldtem el Molnár Juditnak, a hírek.sk főszerkesztőjének, hogy ha az írást arra méltónak találja, akkor a portál Vélemény-rovatában közölje. Mivel nagyon tetszett neki, azt hamarosan megjelentette. Egy-két nap alatt nagy olvasottságot ért el, és nagyon sok visszajelzést kaptam.

- A családtörténet a felvidéki magyarság máig sajgó sebére, a Beneš-dekrétumok negatív következményeire is utal. Ezen a téren a közeljövőben milyen előrelépésre lehet számítani szerinted, s minek örülnél talán még a díjnál is jobban?

- Azt látom, hogy Közép-Európa országai, főként a visegrádi négyek tagországai körében az utóbbi időben végre kialakult egy baráti közeledést szolgáló hangnem, nőtt közöttük az összefogás – mindezekre korábban nem is számíthattunk. Azt remélem, hogy az Otthontalan memoár és az ahhoz hasonló tartalmú cikkek bizonyos mértékben a vonatkozó politikai lépésekre is hatással lehetnek. Nagyon közel állunk ahhoz, hogy a magyarság végre megfogalmazza: a gazemberség az gazemberség, és ki kell mondani, hogy a Beneš-dekrétumok aláírása gyalázatos cselekedet volt. Nos, ennek nagyon örülnék. Tekintettel arra, hogy az érintett országok közötti kapcsolat terén javulás mutatkozik, úgy érzem, hogy ezt a témát ez idő tájt még jobban kell hangsúlyozni. Mivel a családom nagy része érintett, az én lelkemnek is megnyugvást jelentene az, ha a szlovák törvényhozás végre kimondaná: ez gazemberség volt. Tudatában vagyok, hogy a Beneš-dekrétumok valójában megalapozták Csehszlovákia létjogosultságát, leszögezték az állam szuverenitását. Írásommal nem e dekrétumok által elsődlegesen leszögezett tényt - Szlovákia létét akarom vitatni, hanem azt szeretném, hogy a kényszerű kitelepítésről és deportálásról szóló részt valósághűen véleményezzék. Ha ez megtörténne, akkor családunk már elhunyt, érintett tagjai a mennyekben, a leszármazottaik pedig lelkileg köztünk nyugodhatnának meg, s az mindannyiunknak segítene a hajdani események feldolgozásában. Azzal, hogy a négy zsűritag egyhangúlag ezen ügy mellé állt, és helyezettként hozta ki a cikkemet, arra is utal, hogy immár Kárpát-medence-szerte egyértelművé váltak a felvidéki sorskérdések. Már attól boldog és elégedett vagyok, hogy a kitelepítések kérdése beszédtémává vált.  

- A díjátadás kapcsán azt mondtad, hogy ez egyúttal a felvidéki újságírás díjazása is. Valóban, már az, hogy a kitelepítések tematikája nagyobb nyilvánosságot kapott, a sok megpróbáltatást elviselni kényszerülő felvidéki magyarság elismerésének számít. Az erkölcsi elismerésen túl mivel jár ez a díj?

- A díjátadó gálán két oklevelet kaptam: az egyiket valamennyi díjra jelölt kollégával együtt vehettem át, majd a szakmai díj egy további oklevéllel és 500 ezer forintos pénzjutalommal járt együtt. Azt is nagyra becsülöm, hogy a cikkemben boncolgatott téma olyan nagyon értő közönség előtt kerülhetett említésre, amely soraiban Lévai Anikó és Novák Katalin, valamint több újságíró kolléga is helyet foglalt. Azzal a kijelentésemmel, hogy ez nem csak az én díjam, hanem a felvidéki újságírásé is, arra gondoltam: örvendetes, hogy az a felvidéki újságíró, aki tisztességesen dolgozik, és küzd azért, hogy a sorskérdéseink szélesebb nyilvánosság elé kerüljenek, továbbra is érdemes kitartóan dolgoznia, hiszen figyelnek ránk, eredményeket érhetünk el. A kollégákat is arra biztatom, hogy írjanak sok nagyon jó cikket, és figyeljünk egymás munkájára! Nagyon örülök kollégáim e díjjal kapcsolatos gratulációinak, amelyeket ezúton is köszönök! Hajrá, felvidéki média, jó úton vagyunk, amit az elismerések is bizonyítanak! 

- Szóljunk a díjazásról is. Kiket, és  milyen feltételek alapján díjazhat a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin?

- Tudomásom szerint ez a díjazás úgy zajlik, hogy a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Vajdaság egy-egy magyar újságírója tagja a Média a Családért Alapítvány kuratóriumának, amely a naptári év mindegyik hónapjában e díjra jelölhet olyan írásokat-médiamegjelenéseket, amelyek a családdal kapcsolatosak. Aztán a négytagú zsűri (Csinta Samu elnök Erdélyből, Molnár Judit a Felvidékről, Tóth Lívia a Vajdaságból és Kőszeghy Elemér Kárpátaljáról) az összes beérkezett írás közül minden hónapban kiválasztja a hónap jelöltjét. Molnár Judit, a Hírek.sk portál főszerkesztője Tomojka Tünde és Tóth Erika család tematikájú munkáin kívül más felületeken megjelent cikkeket is ajánlott hónapról hónapra, például a Vasárnap és a Felvidék. ma egyes írásait. Az én cikkeim közül kettőt küldött be jelölésre. A zárószavazásra összesen négy munkával került be a Felvidék. Engem Judit utólag tájékoztatott arról, hogy az egyik cikkem nem ment át a rostán, ám a másikkal, az Otthontalan memoárral én lettem a júniusi nyertes. Január elején a Felvidékről mindhárman meghívót kaptunk a tegnapi díjátadó gálára, s mi is csak a gálán tudtuk meg, hogy a 12 jelölt közül ki is lesz a győztes. Tegnap összesen 3 díjat adtak át (erről ITT írtunk), s nagyon örültem, hogy a Külhoni média a családért díjjal engem tiszteltek meg.