2018. december 9., 18:32

Kisebbségi kormány lesz Belgiumban a legnagyobb koalíciós partner távozása után

Kisebbségi kormányt alakít Charles Michel belga kormányfő, miután lemondtak a legnagyobb koalíciós partner, a jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA) nevű flamand nacionalista párt miniszterei – közölte vasárnap a belga sajtó.

Charles Michel
Fotó: TASR

Az Új Flamand Szövetség – négy év közös kormányzás után és öt hónappal a következő, májusban esedékes parlamenti választások előtt – azért döntött a kormányból való kilépés mellett, mert nem tudták áthidalni a közte és a másik három koalíciós párt között kialakult mély nézetkülönbségeket az ENSZ migrációs csomagjáról.

A belga parlament nagy többséggel biztosította támogatásáról az ENSZ migrációs megállapodását csütörtök este, de az Új Flamand Szövetség, valamint az erősen jobboldali irányultságú, populista Flamand Érdek (Vlaams Belang) és a Néppárt (PP) a dokumentum aláírása ellen szavazott.

Az N-VA frakcióvezetője előzőleg leszögezte, hogy nem lépnek ki a kormánykoalícióból a vita miatt, azonban azt hangsúlyozta, hogy a parlamenti szavazásnak nincs jogi kötőereje, az ügyben a kabinetnek kell döntenie konszenzusos alapon, a miniszterelnök pedig így csakis a kormány támogatása nélkül írhatja alá az egyezményt.

Bart De Wever, az N-VA elnöke szombaton ultimátumot adott a miniszterelnöknek, miszerint pártja kilép a kormányból, ha Charles Michel elutazik Marrákesbe és aláírja az ENSZ-egyezményt. A kormány szombat esti ülésén azonban nem sikerült megegyezni, a miniszterelnök megerősítette, hogy aláírja a megállapodást, és gondoskodik a távozó miniszterek pótlásáról.

Jan Jambon belügyminiszter, a távozó kormánytagok egyike vasárnap megerősítette, hogy lemondtak tisztségükről.

A VRT flamand közszolgálati televízió beszámolója szerint Maggie de Block szociális és közegészségügyi miniszter megkapja a menedékügyi és migrációs tárcát, amelyet korábban is vezetett. Alexander de Croo miniszterelnök-helyettes veszi át a pénzügyminisztérium irányítását Johan Van Overtveldttől, míg a belügyminiszteri posztot Peter de Crem külkereskedelmi államtitkár, a védelmi tárcát pedig Denis Ducarme, a kis- és középvállalkozások, vállalkozók és a mezőgazdaság ügyeinek minisztere kapja meg.

Michel vasárnap találkozott Fülöp belga királlyal, akinek elfogadta a lemondásokat és jóváhagyta az új kormány összetételét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.