Kinyitnak a mecsetek Franciaországban
A nyílt hétvégét a franciaországi mecsetek szövetsége (CFCM) szervezte meg a tavalyi első - a Charlie Hebdo szatirikus lapot és egy kóser üzletet érő - terrortámadás első évfordulójára időzítve. "Feltesszük magunknak a kérdést, hogy képesek vagyunk-e az egyetértés és a nemzeti összetartás megerősítésére a megemlékezések alkalmából. Ahelyett, hogy leragadjunk a tragikus eseményeknél, hasznosabbnak és fontosabbnak találtuk megünnepelni január 11-e szellemét, amely a támadásokat követő hatalmas vasárnapi gyászfelvonulást jellemezte" - jelentette ki Anouar Kbibech, a CFCM elnöke. "Célunk előtérbe helyezni az iszlám igazi értékeit, és felszámolni azokat a közhelyeket, amelyek a vallást társítják az erőszakkal és a terrorizmussal" - tette hozzá.
A november 13-i párizsi támadások után kihirdetett rendkívüli állapot keretében a rendőrség számos házkutatást tartott, és több muzulmán vallási helyet is átvizsgált, legalább három imahelyet bezáratott. "Úgy gondolom, hogy túl kell lépnünk ezeken a házkutatásokon, ugyanis fennáll a megbélyegzés és a káros képzettársítás veszélye. Ezt szolgálja például a nyitott mecsetek hétvégéje" - mondta az elnök.